mentális tréning

A tudatalatti rejtélyei 2.

Hogyan tedd a barátoddá a tudatalattidat?

2018. február 01. - sportpsycho

Az előző részben azt jártuk körbe, hogy milyen szabályok szerint működnek a tudatalatti folyamataink (a tudatalattit és a tudattalant itt gyakorlati megfontolások miatt együtt kezeljük. A különbségekről bővebben az előző bejegyzésben olvashatsz). Ahhoz, hogy ténylegesen is befolyásolni tudjuk, fontos leszögezni, hogy a tudatalatti nem az ellenségünk.  Leginkább hálásak lehetünk neki, hiszen ő az, aki megkímél egy csomó ingertől és feladattól, állandóan résen van, csendben dolgozik a színfalak mögött. Véd és oltalmaz az általa veszélyesnek vélt helyzetekben. Ha néha melléfog és kevésbé hatékony megoldásokat alkalmaz, az nem az ő hibája. Emlékszünk? Ő egy 7 éves gyerek szintjén működik, azaz szó szerint ért mindent, kivéve a „nem”-et, amit egyáltalán nem ért! Szelektál, főleg a képekre és érzelmekre reagál, mágikusan gondolkodik, nem tud különbséget tenni az elképzelt és valós élmények között, szimbólumokkal kommunikál, kreatív és eredeti ötletei vannak, de az információkat sajátos logikával köti össze, többnyire az érzelmi szálak mentén. Ha rossz „parancsokat” kap, akkor rosszul végzi a munkáját. Ezért ahelyett, hogy haragudnánk rá, inkább segítsünk neki. Figyeljünk oda arra, hogy milyen utasításokat adunk neki, mert ő azt fogja végrehajtani, amire kértük! Márpedig szó szerint! Alakítsunk ki jó kapcsolatot a tudatalattinkkal, kommunikáljunk vele gyakrabban, legyünk nyitottak a jelzéseire. Ugyanis a kommunikáció kétirányú, a tudatalattink folyamatosan küldi az üzeneteket felénk, amit mi néha a „nagy zajban” nem hallunk vagy nem akarunk meghallani. Néha meg szándékosan elhallgattatjuk – például egy fájdalomcsillapítóval. Ráerőltetjük az elvárásainkat, és nem figyelünk oda a mondanivalójára.  Ha ő a gyerek, akkor mi néha elég rossz szülők vagyunk, ugye?

hand-814694_1280.jpg

Hogyan kerüljünk közelebb a tudatalattinkhoz? Hogyan tanuljuk meg befolyásolni?

Nagyon röviden és velősen megfogalmazva: ne harcoljunk ellene és ne próbáljunk erőszakkal túljárni az eszén! Mihelyt megérzi, hogy be akarjuk csapni, dacolni fog, és még azért sem teszi azt, amit szeretnénk! Közelítsünk inkább barátként hozzá, hiszen a céljaink közösek!

Mit jelent ez a gyakorlatban? Amit nagyon sokszor eljátszunk magunkban, az a következő:

Tudatos Én: Nem aggódom, menni fog. Nem fogom elrontani. Igaz, a múltkor sem sikerült.

Tudatalatti: Aha, szóval aggódunk! Elrontjuk! OK, akkor nem kell törnöm magam. Rontunk. Az egyszerűbb. Azt már tudjuk, hogyan kell.

Tudatos Én: De most tényleg meg szeretném csinálni! Magabiztos és erős vagyok!

Tudatalatti: Ne viccelj! Remeg a lábunk, görcsbe van a gyomrunk, izzad a tenyerünk. Hogyan sikerülne? Magabiztos? Na, ne! Te hülyének nézel engem!

Tudatos Én: Most jobban felkészültem. Nagyon sokat gyakoroltam. Sikerülni fog!

 

Tudatalatti: Jó, jó, de még nem látom, hogy ettől mi lesz jobb! Talán majd egyszer, valamikor a jövőben sikerül. De amit biztosan tudok, az az, hogyan kell elrontani. Azt már sokszor átéltük mi ketten. Az könnyen megy nekünk! Emlékszel a múltkor is! Tessék, itt a kép! Csak, hogy te is lásd!!!

Ez tehát nem a helyes irány. Nem igazán sikerült sem kicselezni, sem magunk mellé állítani a tudatalattinkat. Milyen hibát követtünk el? Nos, nem egyet, hanem jó párat!  Lássuk csak: negatívan fogalmaztunk, így a tudatalatti csak azt érzékelte, hogy „aggódok” és „elrontani”. A pozitív kijelentést is jövő időben fogalmaztuk meg, így a tudatalatti ráérősen vette tudomásul, hogy nem most várunk el magunktól valamit, hanem csak valamikor a jövőben. Ráadásul be is akartuk csapni! Kijelenteni, hogy „magabiztos vagyok”, amikor minden testi tünet a szorongásunkra utal, nem igazán működik! Hiába próbáltuk észérvekkel meggyőzni, hogy sokat gyakoroltunk, most jobban felkészültünk, a tudatalatti nagyon gyorsan felidézte számunkra azt a képet, amit ő ehhez a helyzethez asszociált, amelyhez erős érzelmi szálakkal kötődik, és amit jó erősen elmentett magának.

Most nézzük meg, hogyan kéne a tudatalattit magunk mellé állítani és a kívánt irányba befolyásolni:

Tudatos Én: Cseréljük ki ezt a képet arra, amikor gyakoroltam, és jól ment! Milyen ügyesen megoldottam! Hogyan is csináltam? Most visszajátszom még egyszer!

Tudatalatti: Itt tényleg jól megy! Lássuk csak! Tényleg én vagyok ez, akinek sikerül?

Tudatos Én: Nézzük végig többször, mint egy filmet! Én vagyok ez, én csinálom! Milyen szuperül megy! Ez igen! Most már tényleg magabiztosabb vagyok, nem csak mondom!

Tudatalatti: Itt tényleg szuperül megy! Szép ez a kép! Milyen élesek a részletek! Milyen kellemes ezt a képet nézni! Ez nagyon tetszik! Jól érzem magam! Ez igen! Ezt szeretném! Megy ez nekünk! Alig várom, hogy kipróbáljuk!

Tudatos Én: Most, hogy egy kicsit bizakodóbb vagyok, ismét megpróbálom élesben! Ha egyszer meg tudtam csinálni, máskor is megy ez! Hol is van az a kép?

Tudatalatti: Itt a kép! Ez a kedvenc képem! Olyan jól érzem magam, ha ezt nézegetem!  Így kell ezt csinálni! Látod? Gyere, csináljuk meg újra!

Röviden az alapszabályok

Kissé leegyszerűsítve, de valahogy így működik a tudatalatti. Itt vannak röviden az alapszabályok:

  • kommunikáljunk képekben és szimbólumokban
  • használjuk fel az érzékszervi tapasztalatokat
  • hívjuk elő a pozitív érzelmeket
  • fogalmazzunk pozitívan, azaz ne használjunk tagadást
  • arra fókuszáljunk, amit el akarunk érni, és ne arra, amit el akarunk kerülni
  • fogalmazzunk jelen időben
  • ne használjuk a „szeretném” vagy „akarom” igéket
  • fogalmazzunk világosan és pontosan
  • a negatív érzelmeket ne nyomjuk el, hanem helyettesítjük pozitív érzésekkel
  • a képeket és a megerősítéseket ismételjük minél többször (de minimum 7-szer)
  • a szuggesztiókkal ne rugaszkodjunk nagyon el a realitástól
  • haladjunk lépésről lépésre, ne várjunk el lehetetlent
  • ne harcoljunk ellene, akkor a tudatalattink makacsul ellenáll
  • kerüljük meg az ellenállást a közös célok megfogalmazásával
  • változtassunk a rutinokon, szokásokon

 

Elemzés

A fenti példa meglehetősen leegyszerűsítve mutatta be a tudatalattink befolyásolásának folyamatát. A helyzet azonban a legtöbbször egy kicsit bonyolultabb ennél. Először is, nem mindig tudatosul bennünk, ha a tudatalattinknak más szándékai vannak. Lehetnek olyan események is a háttérben, amelyeket nagyon régen, például gyerekkorunkban éltünk át, és már egyáltalán nem is emlékszünk a körülményekre. Minden, ami megmaradt bennünk, az egy bizonytalanság, egy negatív érzés, amit eddig még nem sikerült nyakon csípni és feldolgozni. Például ha a főnökünk ránk ordít, nem értjük, miért blokkolunk le, és miért nem tudjuk értelmesen elmondani a meglátásainkat. Edzésen már nagyszerűen megy minden, de a hétvégi versenyen, ahol a szüleink is ott vannak, miért rontjuk el mégis?

Ez egy kicsit mélyebb munkát igényel, de az erőfeszítés mindenképpen megéri. A tudatalatti ilyenkor kicsit nehezebben megközelíthető, mintha ő is szégyenkezne, amiért még mindig hisz az ilyen régi történetekben! De emlékszünk? A tudatalattink úgy működik, mint egy 7 éves gyerek! Ő még komolyan veszi a szülői véleményt, akkor is, ha a tudatos énünk már rég túl van ezen. Hasonlóképpen élénken él az emlékezetében bármilyen régi esemény, amely mély érzelmeket váltott ki valamikor bennünk. Főként, ha ezek az érzelmek negatívak. Miért? Mert a tudatalattink mindent elkövet, hogy bennünket megvédjen. Ezért a negatív érzéseknek nagyobb figyelmet tulajdonít, hiszen mindenáron el szeretné kerülni, hogy ismét veszélynek tegyük ki magunkat. Nagy buzgóságában néha nem veszi észre, hogy pont a makacs magatartásával okoz nagyobb gondot. Az ő logikája azonban nem úgy működik, mint a tudatos énünk racionális gondolkodásmódja.

Ezért, mielőtt befolyásolni akarnánk a tudatalattinkat, szükség lesz egy kis elemző munkára! Meg kell tudnunk, honnan fúj a szél? Mi okozza a makacs ellenállást? Mi ellen védekezik? Mitől fél?

Sokat elárulhatnak az álmaink. Ha szeretnénk közelebb kerülni az igazsághoz, kezdjük el figyelni az álmainkat. Ha olyasmit álmodunk, ami erős érzelmeket vált ki belőlünk, ébredés után jegyezzük le! (Akár az edzésnaplóba is vezethetjük!) Egy idő után kirajzolódhat egy mintázat. Szintén érdemes odafigyelni arra, hogy relaxáció közben milyen képek ugranak be? Például az autogén tréning gyakorlása közben is felbukkanhatnak különböző testi érzetek vagy érdekes emlékek egy-egy testrészünkkel kapcsolatban. Mit jelenthetnek ezek?

Nézzünk egy konkrét példát: edzésen nagyszerűen sikerül minden, de versenyen valahogy nem tudjuk hozni a legjobbunkat. Az ilyen sportolókat nevezzük edzésmenőknek. A legtöbb esetben arról van szó, hogy a nagyobb tét, a versennyel szemben támasztott elvárások miatt megnő a szorongás. Egyes sportolókat ez kivételes eredményre sarkall, másoknál viszont a szorongás olyan szintet ér el, amely már inkább hátráltatja a teljesítményt, így az edzésmenőknek versenyeken nem sikerül a maximumot hozniuk. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy van-e olyan negatív élmény vagy esemény a múltban, amit a tudatalatti akkurátusan elrejtett, de ami az ilyen téthelyzetekben váratlanul előjön, anélkül, hogy felismernénk, mi az oka. Lehet ez egy gyerekkorban átélt versenyhelyzet, amiben alulmaradtunk, pedig nagyon szerettünk volna nyerni – ilyenek tipikusan a testvérek ellen vívott kis „háziversenyek” -, de lehet egy élesebb kritika is szülők vagy nagyszülők részéről, ami abban a pillanatban nagyon mélyen érintett. A tudatalatti elraktározza ezeket az érzelmeket, néha nem is egy, hanem több ilyen esetet „összeolvaszt”, és legközelebb csak azt vesszük észre, hogy ha újra versenyhelyzetben találjuk magunkat, indokolatlanul nagy szorongás lesz úrrá rajtunk. De nem kell mindig a gyerekkor kliséjéhez fordulni, felnőtt korban is meglepően gyakran keletkezhetnek ilyen negatív élmények, amelyek tudattalanul is befolyásolják a későbbi teljesítményünket. Például egy kiélezett versenyben elszenvedett vereség mélyen beírhatja magát a tudatalattiba, hogy a következő versenyeinket csöndesen szabotálja a háttérből. Általában azokról a vereségekről vagy kudarcélményekről van itt szó, amelyeket még nem tudtunk feldolgozni, vagy egyáltalán nem is fogadtunk el. Lehet, hogy a külvilág felé „racionalizáltuk” a jó kis „savanyú a szőlő” módszerrel, magunkkal szemben viszont nem mertük bevallani, hogy pont az a kudarc miért is érint ennyire mélyen.

Az álmokon kívül van még pár módszer, amivel kideríthetjük, mi is bújik meg a háttérben. Ezek közül egyik, amit magunk is elvégezhetünk külső segítség nélkül, az a szabad asszociáció. Ez annyiból áll, hogy szavakra vagy fél mondatokra kell azonnal reagálnunk az első szóval vagy gondolattal, ami eszünkbe jut. Fontos, hogy ne gondolkozzunk, hanem azonnal mondjuk ki, ami elsőre az eszünkbe jut. Az is lehet, hogy nem szó lesz, hanem egy kép – hiszen ha ténylegesen sikerül a tudatalattinkat aktiválni erre a feladatra, akkor ő könnyebben fejezi ki magát képekben vagy szimbólumokban, esetleg metaforákban. Mielőtt elkezdenénk ezt a feladatot, lazuljunk el, mélyüljünk el egy kicsit magunkban, üresítsük ki az agyunkat. Hallgassunk egy kis zenét. Itt van pár kulcs kifejezés:

Sport –

Edzés –

Csapat –

Sportoló –

Kihívás –

Nehézség –

Verseny –

Kudarc –

Féltékenység -

Győzelem –

Nem szeretem, ha -

Amikor versenyzem, néha attól félek –

A kudarc számomra –

Az idegesít a legjobban, ha –

Ez csak pár nagyon általános kijelentés volt, a legtöbb helyzetben ennél egy kicsit bonyolultabb és kifinomultabb kijelentésekre lesz szükségünk. A legjobb, ha nem mi írjuk össze őket, hanem egy barátunk, csapattársunk, vagy valaki, aki nagyon jól ismer, és a problémánkra is némileg rálátása van.

Eddig minden jó. Tegyük fel, hogy megvan a „bűnös” momentum. Kiderítettük, mi okozza a negatív érzéseket, az indokolatlanul magas szorongást, a leblokkolást. Ez ugyan már fél siker, néha már ettől is sokat javulhat a helyzet. De nem mindig. Néha igényel ez még egy kis utómunkát. Ebben általában egy sportpszichológus is könnyedén tud segíteni, de ha épp nem elérhető számunkra ez a megoldás, akkor is lehet egy és mást tenni. A negatív élmény feldolgozásában segít, ha kielemezzük a helyzetet, most már, hogy ismerjük a kiváltó okot. Meséljük el egy bizalmas barátunknak (vagy többnek), és térjünk ki részletesen az átélt negatív érzelmekre. Ne féljünk újra átélni őket! Néha a sebet újra fel kell nyitni ahhoz, hogy teljesen be tudjon gyógyulni. Ha nem akarjuk senkivel sem megosztani, akkor is van megoldás: írjuk le részletesen, minden kis árnyalatot precízen felidézve. Ha egy másik személy váltotta ki belőlünk a negatív érzéseket, írjunk egy levelet neki – természetesen nem kell elküldenünk. Csak fogalmazzuk meg a mondanivalónkat. Ez nagyon sokat segít!

mental-2303095_1280.png

Érzelmek

A tudatalatti a képeket és érzelmeket mindig erősen összekapcsolja. Ezért ha a fenti gondolatmenetet folytatjuk, és tovább szeretnénk dolgozni a problémánkon, fontos, hogy a kérdéses helyzettel kapcsolatos negatív érzelmi kapcsolatot megszakítsuk és helyettesítsük pozitív érzelmekkel. Amint már előbb is volt róla szó, a negatív érzelmeket nem jó elfojtani. Ilyenkor valamilyen más formában, máshol ismét felbukkanhatnak. Éljük meg őket, elemezzük ki, utána pedig lépjünk tovább és cseréljük le őket pozitív érzelmekre.

Egy kudarc után elég bosszantó lehet, ha valaki azt a tanácsolja: nézd a jó oldalát! Milyen jó oldalát??? Viccel? Pedig így van! Ezt viszont csak akkor tudjuk megtenni, ha érzelmileg már kissé eltávolodtunk az eseményektől. Aznap egy ilyen tanácsra ugrani tudnánk, de pár nap vagy hét után, ha feldolgoztuk a negatív érzelmeket, készen állunk majd tovább lépni. A legfontosabb ilyenkor, hogy kielemezzük a hibáinkat. Mit csináltunk rosszul? Mire nem figyeltünk? Mire nem voltunk felkészülve? Ha levontuk a tanulságokat, megtanultuk a leckét, akkor ideje a negatív érzelmeket is lecserélni pozitívakra.

Hogyan? A tudatalattinak azt kell mutatnunk, hogy mit akarunk, nem azt, amit el akarunk kerülni. Ezért minden este egy rövid relaxálás után idézzünk fel egy hasonló helyzetben átélt pozitív érzelmet. Ha például a kudarcélményünk abból fakadt, hogy egy versenyhelyzetben nem voltunk elég kemények, nem tudtunk elég erősen kitartani a döntő pillanatban, akkor ne ismételgessük ezt a képet magunkban. Cserében idézzünk fel egy helyzetet, amikor hasonló körülmények között sikeresebbek voltunk.  Ezt a képet hozzuk elő minden nap és azt szuggeráljuk magunknak, hogy ezt bármikor meg tudjuk ismételni. A negatív kép egy idő után elfakul, a pozitív kép pedig a sok ismétléstől felerősödik, kiszínesedik, kiélesedik. Vizualizáljuk magunkat ismételten a sikeres helyzetekben. A tudatalattinak az a fontos, hogy megerősödjön ez a kapcsolat a helyzet és a pozitív érzelmek között, valamint gyengüljön a kapcsolat a negatív érzelmekkel.

Vizualizáció

Hasonló stratégiát követhetünk, ha fontos céljaink vannak, és magunk mellé akarjuk állítani a tudatalatti erejét: képzeljük el a kívánt célt és társítsunk hozzá pozitív érzelmeket. Minél részletgazdagabban tudjuk vizualizálni a képet, annál hatékonyabb lesz a mentális kapcsolat. A tudatalatti ugyanis a képekre és az érzetekre (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, mozgásérzékelés) reagál a legjobban. Minél hatásosabban tudjuk vizualizálni a kívánt célt (magatartást, mozgást), annál jobban tud dolgozni vele a tudatalattink. Fogyókúránál például képzeljük el az egészséges ételeket nagyon élénken, színesen, idézzük fel a vonzó tulajdonságaikat – például vitamindús, rostos, friss -, majd gondoljunk valami pozitívra. Például arra, milyen jó lesz kisebb súllyal sportolni, milyen jól fogunk kinézni, ez milyen eredményekhez vezet majd. Utána képzeljük el a kerülendő ételeket. Emeljük ki a negatív jellemzőiket – például túl zsíros, megfekszi a gyomrunkat – és asszociáljunk hozzájuk negatív érzelmeket. Lássuk magunkat kívülről még néhány plusz kilóval, és éljük át a negatív következményeket. Majd ismét váltsunk vissza az egészséges élelmiszerekre és a pozitív képre, a pozitív érzelmekre. Ez olyan, mint Pavlov kutyája. Ha tartós eredményt szeretnénk, ismételgessük gyakran magunkban ezt a gyakorlatot.

butterfly-744115_1280.jpg

Képek és szimbólumok

Akárcsak a gyerekek, a tudatalattink jobban szereti a képeket, mint a racionálisan megfogalmazott gondolatokat. Az emberi agy a vizuális csatornán jut a legtöbb információhoz, nem csoda, hogy kiélezett érzelmi helyzetekben is előszeretettel reagál erre a csatornára. Idézzük csak fel, mennyire erős érzelmeket tud kiváltani álom közben egy-egy kép! Mielőtt gyerekesnek vagy banálisnak tartanánk, próbáljuk ki ezeket a trükköket!

Itt van még egy pár példa:

Verseny vagy bármilyen megmérettetés előtt szeretnénk kizárni a zavaró tényezőket. Lehet, hogy idegesít a körülöttünk lévő zaj és nyüzsgés, a ránk irányuló túl nagy figyelem nem enged nyugodtan koncentrálni, vagy egyes személyek jelenléte bénítóan hat ránk. Ilyenkor képzeljük el, hogy egy üvegbúra van körülöttünk. Az üvegburának teljesen jó a hangszigetelése vagy akár mi is állíthatjuk egy gomb segítségével a hangerőt. Az üvegbura csak azt engedi át, amit mi szeretnénk, minden mást kirekeszt. Ez a mi saját területünk, a testünk meghosszabbítása, itt biztonságosan mozgunk, itt elemünkben vagyunk. Ahhoz, viszont, hogy a trükk jól működjön, kezdjük el gyakorolni először relaxált állapotban. Később „vigyük ki” az üvegburánkat és teszteljük edzésen, majd végül kisebb versenyeken. A sportágunk új technikai elemeit sem élesben, versenyen próbáljuk ki először, ugye?

Az időjárási körülmények néha megnehezíthetik a dolgunkat, például egy esős-sáros akadályversenyen a majomlétra szinten lehetetlen feladattá válhat akkor is, ha egyébként könnyedén menne. Nem csoda, ha egy ilyen rajt előtt önbeteljesítő jóslatként motoszkál a fejünkben, hogy a majomlétránál és a többi hasonló feladatnál aznap rontani fogunk. Innen pedig már csak egy lépés, hogy tényleg így is legyen. Itt ismét a képekkel tudjuk magunk mellé állítani a tudatalattinkat! Képzelhetjük azt, hogy a tenyerünkön nagyon erős ragasztó van, vagy robot kezeink vannak, amelyek bármilyen körülmények között biztonságosan megtartanak. Ha már majomlétráról van szó, miért ne játszatnánk el a gondolattal, hogy olyan erősek a karjaink, mint az őserdőben egyik fáról a másikra átlóduló főemlős társainké! Képzeljünk bármit, a lényeg, hogy kis vizualizációs gyakorlás után tényleg élesen elő tudjuk hívni magunkban a képet! Miért fog működni? Először is, mert gondolatban nem azt ismételgetjük, hogy „nem fog menni” , hanem feladatot adunk az agyunknak. Minél valóságosabbnak próbálja elképzelnie az adott képet, annál kevésbé fog a negatív dolgokon pörögni. Másodsorban: nem vagyunk benne biztosak, hogy nem fog sikerülni, csak tartunk ettől. A tudatalatti ide-oda billeg, hogy akkor most mi legyen, merre is vegye az irányt? Így hát adunk neki egy képet, amellyel meggyőzzük, hogy melyik lehetőség mellé tegye le a voksát: igenis higgyen abban, hogy meg tudja csinálni!

 brain-2546101_1280.jpg

Nyitottság, paradigmaváltás

Hányszor jártunk úgy, hogy a tudatalattink próbált valamit üzenni nekünk, de mi nem voltunk nyitottak rá! Néha fordítva is működik a kapcsolat: ne mindig mi irányítsunk, néha hallgassuk meg, mint akar közölni velünk a tudatalattink! Azt már láttuk, hogy hosszú távon úgysem lehet ellene harcolni. Inkább találjuk ki, hogyan tudunk a közös célokért együttműködni vele!

Viszonylag sok sportoló kerül abba a helyzetbe, hogy időlegesen elveszíti a motivációját. Az edzések, de még a versenyek sem okoznak különösebb élvezetet. Minden feladat nehezére esik, egyre fáradtabb, fásultabb, a teljesítménye pedig az erőltetett edzések ellenére sem javul. Ilyenkor jönnek általában a sérülések is, amelyek aztán jó időre kényszerpihenőt parancsolnak. Nem figyeltünk, pedig egyértelmű volt az üzenet: elfáradtam, kérek egy kis pihenőt! Sokan sajnos abba a hibába esünk, hogy csak egy megoldás létezik számunkra, és azt erőltetjük akkor is, ha az nem vezet a kívánt eredményre.

Köszönet, hála

Sportolóként tudjuk, milyen fontos munkát végez nap mint nap a testünk. Legyünk hát hálásak neki, és köszönjük meg időnként az erőfeszítést, a kemény munkát, a sok szenvedést. Ez lehet egy realxáció közben elhangzó hálás köszönet, egy szimbolikus gesztus verseny után, amikor megveregetjük az izmainkat, de lehet egy kézzel foghatóbb aktus is, például pár nap pihenő, egy regeneráló wellness, vagy egyszerűen egy kellemesen eltöltött hétvége. Nem csak a testünk fogja ezt meghálálni, hanem a tudatalattink is! Neki is jól jön a pihenő, amikor kisség leengedheti védő pajzsát és élvezheti az időszakos nyugalmat.

Mikor tudjuk a legjobban befolyásolni a tudatalattinkat?

Amikor nem azonnali hatást akarunk – például vészhelyzetben egy verseny előtt - a tudatalattival való kapcsolatot a legkönnyebben egy ellazult, nyugodt lelkiállapotban tudjuk felvenni. Tökéletesen alkalmas erre bármilyen meditáció, relaxáció vagy az autogén tréning által megteremtett módosult tudatállapot, de ezt egész egyszerűen elérhetjük úgy is, hogy egy nyugodt helyen lecsukjuk a szemünket és kellemes zenét hallgatunk. Ilyenkor a tudatos agyi aktivitás kissé elcsitul, az agyhullámaink lelassulnak, (a béta hullámok helyét átveszik a mély alfa vagy a théta hullámok), a testünk, a gondolataink és az érzelmeink között egy harmonikus állapot jön létre.

A legalkalmasabb időszak épp ezért pont az elalvás előtti vagy az ébredés utáni pár perc. Ilyenkor amúgy is természetesen ellazult elmeállapotban vagyunk, agyunk lassabb hullámhosszokon működik, nyitottabbak és befogadóbbak vagyunk az önszuggesztiókra.

Kézenfekvő, nem? Ha verseny előtt fél órával a gyomrunk már az izgalomtól le és fel liftezik, izzad a tenyerünk, és kapkodjuk a levegőt, szinte esélytelen kiépíteni a kommunikációs csatornát  a tudatalattinkkal. Ilyenkor már nem használ a logika, a rábeszélés, egyszerűen „süket fülekre lelünk”. Ilyenkor hiába mondogatjuk, hogy „felkészültem, rendben lesz minden”.  Ha elég lenne ilyenkor ennyit mondani, nem lennének sportpszichológusok.

A tudatalattit akkor jó megkörnyékezni, amikor ő is nyitott erre. Ha a szorongás már magas fokra hágott, ne ilyenkor kezdjünk el a munkát a tudatalattival. Az előre begyakorolt trükköket viszont bármikor alkalmazhatjuk: például légzéstechnikát, vagy begyakorolt relaxációs feladatokat.

feng-shui-1515785_1280.jpg

Évindító - környezet menedzsment

A CÉLJAID már bizonyára megvannak erre az évre, lebontottad őket részcélokra, és azt is tudod, hogyan valósíthatod meg őket.  (Ha még nem, olvasd el az „Így valósítsd meg a céljaid” című bejegyzést) Elkezdődtek az edzések, lelkesen belevetetted magad a munkába, még a barátságtalan hideg és a morcos időjárás sem tántoríthat el a kitűzött feladatoktól. De valóban mindent megteszel ahhoz, hogy a sport területén kihozd magadból a maximumot?

Környezet- menedzsment

Elsőre nem tűnik olyan fontosnak, pedig sok minden elcsúszhat azon, ha nem kontrollálod jól a környezetedet. Válaszolj ezekre a kérdésekre:

  1. Eleget alszom? Jó az alvásom minősége?
  2. Helyesen táplálkozom? Eszem elég teljes értékű táplálékot? Elég vitamint? Iszom elég folyadékot?
  3. Van-e olyan stressz-faktor a környezetemben, amit nem tudok kezelni, és ami kihat a sportteljesítményemre? Tettem-e már valamit ebben az ügyben?
  4. Van-e valamilyen egészségügyi problémám, amit még nem oldottam meg? Enyhe sérülés, valamilyen zavaró tényező?
  5. Van-e valamilyen munkahelyi problémám, ami akadályoz a sportolásban? Mit tehetek ebben az ügyben? Hogyan szervezhetem át az időbeosztásom?
  6. Pihenek-e eleget? Hagyok magamnak elég időt a regenerálódásra? Szauna, relaxáció, séta???

Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, vagy már megoldottad ezeket a problémákat, akkor gratulálok, ne is olvasd tovább! Jó sportolást és jó pihenést!

Ha pár kérdésre nem volt kielégítő a válaszod, akkor érdemes a helyzetet egy kicsit tovább elemezni.

Mivel a legtöbben nem profi sportolók vagyunk, és a sportot csak a többi „kötelességünk” vagy más hobbik mellett űzzük, néha elég komolyan kell zsonglőrködnünk az időnkkel és energiánkkal.

kornyezet.jpg

  1. Készítsd el magadnak egy ilyen „környezet menedzsment” kört.
  2. Gondold át, hogy hány fontos terület van az életedben, és melyek azok.
  3. Súlyozd őket 0-100%-ig attól függően, hogy melyik milyen fontos.
  4. Vizsgáld meg, hogy mennyi időt vagy energiát szánsz mindegyikre.
  5. Arányban van a fontosság és a rászánt idő/energia? Hol vannak hiányosságok? Jelöld be ezeket a területeket pirossal.
  6. Mit tehetsz ez ügyben? Készíts egy tervet!

Itt egy példa:

kornyezet_management.pngHa már egyszer megfogalmaztad magadban és le is írtad a problémákat, könnyebben megtalálod a megoldásokat is. Sokkal tudatosabban tudod majd irányítani és befolyásolni a környezetedet. A sport is jobban megy majd, ha minden más is rendben van körülötted. Másfelől, bármennyi boldogságot is okoz a sportolás, az életed többi területét sem érdemes elhanyagolni. Akkor vagy a legkiegyensúlyozottabb, ha sok olyan terület van az életedben, ami feltölt, ami örömet okoz, amin keresztül megvalósíthatod magad. Te döntesz, hogy melyik milyen fontos számodra. Ez csak egy kis segítség, hogy jól dönthess!

A tudatalatti rejtélyei 1.

„Ne gondolj a rózsaszín elefántra!”

A pszichológia, így a sportpszichológia is néha érdekes terápiás eszközökhöz nyúl. Sőt, egyenesen banális, gyerekes megoldásokat javasol. Legalábbis egy racionális, ésszerű gondolkodást követő felnőtt egyén számára ezek néha annak tűnhetnek. Sokszor meg is jegyzik:”Ennyi?  És ettől jobb lesz? Mitől működne ez?” Nos, pont attól, amitől a sok tudattalan, a lelkünk mélyén berögzült meggyőződés, hiedelem, magunkkal cipelt teher, sérülés és téves következtetés is működik nap mint nap, a legértelmesebb és legracionálisabb elmék esetében is.

travel-2127624_1280.jpg

Nézzünk egy-két példát. Mérkőzés vagy verseny előtt sok sportoló használja azt a technikát, hogy valamilyen állatnak, esetleg természeti jelenségnek képzeli magát: „gepárd vagyok”, vagy „én vagyok a tornádó”. Egy bokszoló azt képzeli el, hogy a karja olyan gyorsan nyúl ki és vissza, mint egy béka nyelve, amely villámgyorsan elkapja a legyet. Ezek a technikák csökkentik a szorongást, növelik az önbizalmat, és a fókuszálást is segítik. Mind kedvelt és hatékony módszerek, mégis úgy tűnhet, hogy „csak” gyerekes képzelgések. Hasonlóképpen az átfogalmazásokra is egyesek csak legyinteni szoktak. Mitől jobb az, ha ezt mondom „meg tudom csinálni!”, ahelyett, hogy „megpróbálom ezt megcsinálni”? Tényleg annyira fontos, hogy a „nem adom fel” helyett azt mondjam „kitartok a végsőkig”?

Először is meg kell értenünk, hogy a tudatalatti és a tudattalan teljesen más elvek alapján működik, mint a tudatunk. Gondoljunk csak az álmokra.  Nem érvényesülnek a fizika törvényei, a tárgyak lehetetlen formában és kombinációban fordulnak elő, érthetetlen összefüggések jönnek létre, valószerűtlen dolgok történnek meg velünk, mégis mindig azt hisszük, hogy amit álmodunk, az ténylegesen megtörténik, hogy azok reális és valós események. Miért? Mert olyankor a tudatos gondolkodás logikai és racionális szűrői ki vannak kapcsolva, hiszen alszunk. Olyankor a kormányt a tudatalatti tartja kézben. A tudatalatti pedig nem akad fenn sem a fizika törvényeinek megsértésén, sem az az ok-okozati viszonyok összekuszáltságán, sem az időbeli síkok eltolódásán. Ott egyszerűen más szabályok működnek. Mégpedig milyen jól! Hiszen abban mindannyian egyetértünk, hogy egyes álmok néha nagyon mély érzelmeket váltanak ki belőlünk, egy-egy jelenet megdöbbentően nagy hatással lehet ránk, utána akár napokig is elrágódhatunk rajtuk. Másfelől pedig még az is előfordulhat, hogy a napi problémákra egy-egy álomkép nyújt megoldást (ahogy például Kekulénak is egy saját farkába harapó kígyó álomképe segített a benzol képletének megalkotásában!)

732031f704dfad17a50b102eae87cc02--ouroboros-a-snake.jpg

Amikor a pszichológia bizonyos „gyerekesnek” vagy „banálisnak” nevezett eszközökhöz vagy trükkökhöz nyúl, akkor elsősorban nem a tudatos, racionális szinten működő énünket célozza meg. Hiszen akkor elég lenne csak annyit mondani: „Nem fogok izgulni a verseny vagy a prezentáció előtt. Nincs okom rá, hiszen felkészültem.” vagy „Ez egy kudarcélmény volt, de nem befolyásol semmiben, ugyanolyan magabiztos vagyok, mint előtte”. Ugye ez mégsem így működik? Ha ilyen egyszerű lenne, akkor senkinek nem lennének érzelmi, kapcsolati vagy önértékelési problémái. Akkor mindent meg tudnánk oldani egy nagyon összeszedett, felnőttes, racionális és logikus kijelentéssel. Nem is lenne szükség pszichológusokra, ugye? Hogy ez mégsem így működik, az továbbvezet ahhoz a következtetéshez, hogy a megoldások néha más tudati szintet és teljesen más eszközökkel kell, hogy megcélozzanak. 

Ehhez vizsgáljuk meg egy kicsit, hogyan is működik ez a hármasság, amit a tudatos én, a tudatalatti és a tudattalan képez. Az viszonylag mindenki számára világos, hogy a tudatos énünkkel észlelünk, érzékelünk, gondolkodunk és akaratlagosan cselekszünk. A beszéd, a társas kapcsolatok, de még a fantázia és a képzelet is tudatos szinten zajlik. A tudatalatti szinthez tartoznak azok a folyamatok, amelyek „épp most” nem tudatosak, de valamikor akár át is léphetik a tudatos szint határát, tehát tudatosíthatóak. Most nem térek itt ki arra, hogy egyes pszichológiai irányzatok – például a Freud-féle pszichoanalízis - eltérő terminusokat és némileg eltérő definíciókat használ a tudatalatti leírására. A lényeg az, hogy az itt lévő tartalmak viszonylag könnyen tudatosíthatóak, azaz előhívhatóak és elérhetőek a tudatos én számára is. Ide tartoznak például az emlékek, a korábbi tapasztalatok, élmények, érzések, amelyek az adott pillanatban nem állnak a figyelem központjában, azaz abban a pillanatban nem gondolunk rájuk. A tudattalan folyamatokkal és tartalmakkal ellentétben a tudatalatti területe átjárást biztosít a tudatos én számára. Ez tehát egy köztes terület, ahonnan az információ könnyedén átkerülhet a tudatos tartományba. És itt térjünk ki egy fontos megállapításra: attól, mert ezek a tartalmak többnyire nem elérhetőek a tudat számára, még nem jelenti azt, hogy a háttérből nem befolyásolnak! Szinte minden tudatos és racionális döntésünk mögött ott vannak, befolyásolva a gondolatainkat, érzéseinket, attitűdjeinket. Mert ugyebár a tudatalattit nem lehet kikapcsolni! Míg a tudatunk néha - például alvás alatt -„off-line” módba kerül, addig a tudatalatti mindig „on-line” működik! Ugye néha meglepődünk, amikor egy este még megoldhatatlan problémára reggel könnyedén megtaláljuk a választ? Nos, olyankor a tudatalatti már „megdolgozta” az éjszaka során a megoldási lehetőségeket! Reggel csak tudatosítani kell a „végterméket”!

fantasy-2421248_1280.jpg

Ezzel szemben a tudattalan már keményebb dió. Itt kétféle tartalom létezhet: az egyik az automatikus, reflexszerűen végrehajtott cselekvések tartománya, amelyek a végrehajtás során nem jutnak el a tudatunkig, és amelyeket nem is tudunk befolyásolni (például egy reflexes védekezés: lehunyjuk a szemhéjunkat, amint valami közeledik a szemünkhöz), a másik pedig azon pszichés folyamatok összessége, amelyek a tudat számára azért hozzáférhetetlenek, mert a tudatunk védekezik ezek a tartalmak megismerése ellen. Míg egyes gondolatokat, érzelmeket, mozgássorokat gazdaságossági okokból kifolyólag nem tudatosítunk – hogy a figyelmünk központja látszólag „fontosabb” feladatokra tudjon irányulni -, a tudattalanban többnyire a „veszélyesnek” tartott tartalmakat száműzzük. Ilyenek az ösztönök, vágyak, hajlamok, indítékok, amelyek tudatos felvállalása konfliktust okozhat az erkölcsi normáinkkal való ütköztetés során. Ezeket inkább elfojtjuk – nyilván nem tudatosan, ezért is tiltakozunk néha olya hevesen, ha bárki is utalást tesz rájuk! (Ez néha a 22-es csapdájává válhat, amivel a pszichológusokat néha meg is vádolják – és talán nagyon ritkán az is előfordul, hogy jogosan. Hiszen ha nem tudatosak, honnan tudjuk, hogy tényleg léteznek-e a tudattalanunkban, és nem csak kézenfekvő magyarázat a terapeuta számára!? Azaz nem kerülünk-e néha olyan helyzetbe a terápia alatt, hogy olyan „bűnöket vallunk be” a javulás reményében, amelyeket el sem követtünk? … Ez egy bonyolult és kényes problematika, amelyet majd máshol fogok boncolgatni!)

A három szint képletesebb érzékeltetésre vegyünk egy egyszerű analógiát: egy hajót. A kapitány az irányítófülkében képviseli a tudatos ént. Ő határozza meg az irányt, ő adja ki a parancsokat, ő dönt. Ő képviseli a szaktudást, amit egy hajó irányítása igényel, ő ismeri a szabályokat, ő gondoskodik arról, hogy ezeket betartsák a navigálás során. Ő felügyeli a legénységet, így a szigor és a hatalom is az ő kezében összpontosul. A legénység felel meg a tudatalattinak: ők végrehajtják a kapitány parancsait, mert erre lettek kiképezve. Szó nélkül és gördülékenyen végzik a dolgukat. Ha azonban valami szokatlan dolog merül fel, meg tudják beszélni a kapitánnyal – azaz a munkájuk részleteit a kapitány is megismerheti. Nem áll ugyan a kapitány rendelkezésére elég erőforrás, hogy minden apróságot saját maga ellenőrizzen - ahogy a tudatos énnek sincs végtelen kapacitása a figyelem központjába helyezni mindent, ami a saját személyével kapcsolatban történik, de megbízik a legénységben, aki az esetek nagy részében jó munkát végez az alsó szinteken. Aztán ott van a gépészet, azaz a tudattalan - amely a megfelelő aktiválásra „magától működik”, a kapitány pedig nincs kapcsolatban a motorral, a fűtéssel, az energia rendszerekkel. Ha azonban bármilyen meghibásodás történik a gépészetben, akkor igenis szükséges beavatkoznia, ahogyan a pszichés problémák esetében is hasznos, ha a tudatos én feltárja a tudattalan hajtóerőket. Bárhogy is nézzük, egy dolog világos: a tudatos lelki életünk hátterében nagyon nagy százalékban állnak a mögöttes tartalmak – amelyek átmenetileg vagy egyáltalán nem tudatosak ugyan, de ezekre támaszkodva döntünk, alakítunk ki álláspontokat, reagálunk, szabályozzuk a viselkedésünket.

Milyen szabályok szerint működik hát a tudatalatti?

connection-647206_1280.jpg

Míg a tudatos énünk többnyire szavakban, mondatokban fogalmaz, logikai szűrőket alkalmaz, a számára elérhető „reális” információkhoz képest teszteli a tartalmakat, gyanakodik, és néha átlát a csalóka felszínen, addig a tudatalatti és tudattalan (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért itt egységesen csak tudatalattinak nevezem) folyamatok teljesen más szabályok szerint működnek. A tudatalatti néha olyan, mint egy naiv gyerek – azaz elhisz mindent, amit mondanak neki, anélkül, hogy akárminek is utánajárna. Néha olyan, mint egy kamasz, befolyásolható és bizonytalan. Néha olyan, mint egy szégyellős szűzlány, aki minden közeledésre megijed, de a hamis dicséretet mégis elfogadja. Máskor meg olyan, mint egy megkeseredett öreglány, aki mindenben csak a rosszat látja. De lehet bohókás öregember, aki néha megtréfál, és az is előfordul, hogy igazi zseni módjára találja meg az összefüggéseket és megoldásokat az események között. De a viccet félretéve, van pár konkrét tény is, ami igencsak jellemző a tudatalatti működésére:

  1. Az első és legfontosabb: nem ismeri a „NEM” szót! Próbáljuk ki: a következő pillanatban NE gondoljunk egy rózsaszín elefántra! Ugye, hogy beugrott a kép? Miért? Tudatosan nem akartunk erre gondolni, de a tudatalattink szabotálta a feladatot! Ne feledjük, ő mindig figyel a háttérből, így sokszor befolyásolja azt, amit gondolunk, amit érzünk, és amit teszünk, csak legtöbbször ezt nem vesszük észre! Figyel a háttérből, és mindenre reagál. Ezért, ha azt mondjuk magunknak „ezt most nem fogom elszúrni”, ő csak ennyit érzékel „elszúrni?”, „lehet, hogy elszúrom?” , „elszúrhatom?” , és innen már nincs sok a „tényleg el fogom szúrni?”-ig!
  2. Szelektál, megszűri az információt, csak azt használja fel, ami fontos számára, vagy ami párhuzamban van az addigi tapasztalataival. Ezért fordulhat elő az, hogy aki depresszióra hajlamos, az több negatív emléket őriz, ezeket pedig nagyon erősen összeköti az önértékelésével. Nála a negatív emlékek sokkal jobban összeszerveződnek és könnyebben előhívhatóak, így bármilyen kis negatív információval találkozik, az már aktiválja is az egész hálózatot. Ha egy depresszióra hajlamos, negatív hozzáállású személynek azt mondjuk: „ezt elég jól csináltad, jól indultál, de közben veszítettél a lendületből és a végére erőtlen lettél”, akkor a „veszítettél a lendületből” és „erőtlen” kifejezésekre már aktiválódik a negatív spirál, és az üzenet pozitív jelentései eltörpülnek a negatívak mellett. A jó hír az, hogy ugyanígy működhet mindez pozitív irányba is. Akár a közönség biztatása is kiválthat egy kivételesen jó teljesítményt, ha a tudatalattink ezt azonnal összeköti valamilyen korábbi sikeres szerepléssel!
  3. Kreatív – míg a tudatos gondolkodás algoritmusokkal operál, addig a tudatalatti sokkal jobban támaszkodik az eredeti megoldásokra, az intuícióra. A híres példa erre Kekulé esete – amelynek valódiságával kapcsolatban azért merültek fel kérdések, de anekdotának és példának mindenképpen jó. Kekulé a benzolt képletének kidolgozásán hosszasan szenvedett, míg egyszer azt álmodta, hogy egy kígyó beleharapott a saját farkába. Ez adta az ötletet, hogy a molekulák a lineáris összekapcsolódási modelltől eltérően akár egy körkörös formát - ebben az esetben egy hatszöget - is alkothatnak. Biztos jártunk már úgy, hogy egy problémán egész nap rágódtunk, majd másnap reggel, ahogy felébredtünk, egyszerűen csak tudtuk a megoldást. Nos, alvás közben, ahogy az előzőekben is szó volt róla, a tudatalatti nem pihen, így tovább dolgozik a bennünket foglalkoztató problémákon. Később, éber állapotban azt hisszük, hogy csak úgy egyszerűen eszünkbe jutott a megoldás, de arra nem gondolunk, hogy a feladatot már „megdolgoztuk” az éjszaka folyamán. Ez a „megdolgozás” eredeti gondolat- vagy képtársításokkal jön létre, hiszen a tudatos racionális problémamegoldás alvás közben ki van kapcsolva.
  4. Többnyire képekkel és mozdulatokkal kommunikál, ritkábban használ szavakat, mint a tudatos én. Gondoljunk ismét csak az álmokra - ott is túlsúlyban vannak a képek, az érzetek, érzések, mozgások, és bár beszéd is előfordul, az kevésbé domináns. A képek nagyon intenzív benyomást keltenek bennünk. Ha ébredés után sikerül felidézni az álmainkat, azok nagy hányada képekből áll, amelyekhez gyakran társul erős érzelmi töltet is. Ezért is annyira hatásos eszköz a terápiában a vizualizáció: a tudatalatti képekben gondolkozik, a képekkel pedig könnyebben manipulálhatóak az érzelmeink.  gratitude-1350037_1280.jpg
  5. A képi információkat ráadásul sokkal könnyebben és gyorsabban dolgozzuk fel. Ezt bizonyítják azok a ’60-’70-es években végzett híres „tudatalattit befolyásoló” kísérletek, amikor a levetített filmkockák közé olyan röviden felvillanó képeket is beiktattak, amelyekkel a vizsgálati alanyok szándékait próbálták befolyásolni. A beiktatott képek felvillanása olyan rövid ideig tartott, hogy azt tudatosan nem képes az emberi agy feldolgozni. Mint az a kísérletekből kiderült, ezek a képek mégis hatással voltak a vizsgált személyekre. A kutatások többségében valamilyen terméket próbáltak reklámozni. Az eredmény ugyan elmaradt a várakozástól olyan szempontból, hogy a résztvevők nem feltétlenül azt az üdítő márkát választották, de szignifikánsan szomjasabbak voltak, mint a kontroll csoport, akiknek nem iktattak be ilyen képeket a film vetítése közben.
  6. A tudatalatti szereti a szimbólumokat: egy-egy képet szubjektív jelentéssel ruházunk fel, így az adott szimbólum vagy kép mindig képes a hozzá kapcsolódott érzelmeket vagy gondolatokat előhívni belőlünk. Ezek a szimbólumok lehetnek archetípusosak, amelyek többnyire mindenkire jellemzőek, azaz hasonló jelentéssel bírnak akár eltérő kultúrák esetében is. Így nem meglepő, hogy hasonló reakciókat vált ki szinte mindenkiben - ilyenek például a mitikus vagy vallásos szimbólumok. Ugyanakkor jónéhány egyéni szimbólumot is használunk, amelyek csakis ránk jellemzőek, hiszen a saját életünk során alakultak ki, csak számunkra hordoznak egyedi tartalmat.
  7. Az átélt események, élmények, hiedelmek szoros összeköttetésben állnak egymással – mondhatni egy hálózatban vagy mátrixban léteznek. A tudatos információfeldolgozással ellentétben a tudatalattink egy multi-dimenziós és sokkal rugalmasabb valósággal operál. Ezért is oly nehéz valamilyen rossz beidegződést, hibás gondolkodási sémát megtörni, hiszen annyi szálon rögzül az énünk legmélyebb rétegeihez. Ugyanakkor néha meglepő, hogy egy látszólag semleges inger miért válthat ki olyan heves érzelmi választ. A két esemény, történés között akkor is létezik a kapcsolat, ha nem tudatosul. Így egy „trigger” (kiváltó inger) sokszor előhív egy bizonyos reakciót, olyankor is, ha a reakció egyáltalán nem hatékony abban a szituációban. Sok fóbia hátterében állnak például ilyen triggerek.
  8. Sajátos logika. Életünk során, az átélt tapasztalatok alapján kialakul bennünk egy „működési elv” a világról, saját magunkról, más személyekről. Ez a hiedelmek és meggyőződések rendszere, amelyek mélyen rögzülnek bennünk, de legtöbb esetben nem is tudatosítjuk őket. Ezért, ha gyerekkorban azt hallottuk valamelyik szülőtől, hogy „te fiam semmire sem vagy jó”, akkor ne csodálkozzunk, ha felnőtt korunkban az ítéleteket kiváltó helyzetekre erősebb stresszel reagálunk. De akár el is „rejthet” bizonyos emlékeket. Hasonlóképpen hatnak a tudatalattinkra a szólás-mondások is. Ha például csak futólag teszünk egy megjegyzést egy kollégánknak, hogy az aktuális munkánk csak plusz teher a vállunkon, majd pár nappal később erős szédülés, izomgörcsök, váll és nyakmerevség áll be, akkor emlékezzünk vissza: a tudatalattink ezt szó szerint így értette és a saját módján jelzi is, hogy ez neki sok!  holzfigur-980784_1280.jpg
  9. Nem tud különbséget tenni a valós és az elképzelt élmények között. Próbáljuk csak ki. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljünk el egy citromot. Idézzük fel, milyen az illata, képzeljük el, hogy megfogjuk, kettévágjuk, majd egy kis citromlevet a szánkba csorgatunk. Ennél a képnél elkezdünk egy kicsit több nyálat termelni, azaz, összefut a nyál a szánkban! A tudatalattink ugyanis nem tudott különbséget tenni a között, amit elképzeltünk, vagy amit ténylegesen tapasztaltunk.
  10. Úgy működik, mint egy 7 éves gyerek - ha szeretik, akkor jól viselkedik. Ha nem kapja meg a megfelelő figyelmet, akkor fellázad és szabotál! Szüksége van arra, hogy irányítsák, megmondják, mi a jó és mi a rossz. Utána ő ahhoz tarja magát. Néha még akkor is, amikor a tudatos én később korrigál, finomít, átértelmez. A tudatalatti mindent szó szerint ért. Kivéve a „nem”-et (amit nem ért).
  11. Mágikusan Például a hetes szám, akárcsak a mesékben, valamilyen rejtélyes oknál fogva a leghatásosabb a tudatalattinknál. Ha szuggerálni szeretnénk magunkat valamire, akkor azt hétszer kell megismételnünk, hogy működjön. Nem tudjuk, hogy pontosan miért a hetes, de ugye az sem az sem véletlen, hogy a mesékben is ez egy gyakran előforduló varázsszám.
  12. Védelmi funkciót tölt be. Mivel a tudatos információfeldolgozási kapacitásunk véges, de még találóbb, ha azt mondom, nagyon is korlátolt, a tudatalatti egyfajta védelmet nyújt számunkra azokkal az ingerekkel szemben, amelyeket nem vagyunk képesek tudatosan feldolgozni. Ahogyan az immunrendszerünk reagál a szervezetünkbe került kórokozókra, úgy a tudatalatti is egyfajta lelki „homeosztázis” fenntartásán dolgozik, azaz a legjobb tudása szerint cselekszik, és adott esetben védekezik a bennünket ért külső ingerek ellen.

 

Most, hogy megismertük a tudatalatti működésének leglényegesebb szabályait, talán már nem bagatellizáljuk a pszichoterápiában használatos eszközök erejét, még ha időnként ezek ténylegesen banálisnak vagy gyerekesnek is tűnnének. A vizualizálás, a képi elemek felhasználása, az egyes események és érzelmek közötti kapcsolat megtörése, és helyettük hatékonyabbak kialakítása, a tudatalatti célzott „irányítása”, igenis a pszichológia legitim és professzionális eszközei, amelyek mögött komoly kutatások és kísérletek is sorakoznak. 

A folytatásban azokat az eszközöket tekintjük majd át, amelyeket hatásosan vethetünk be a tudatalatti befolyásolására. Nem szükséges ahhoz pszichoterápiára járnunk, hogy pár egyszerűbb trükköt magunk is alkalmazhassunk.

psychology-2001850_1280.jpg

Addig is egy jó tanács: Tedd a tudatalattidat a barátoddá!

A nyugati kultúrában sokszor a tudatalattit egyféle ellenségként kezeljük, mint valami olyan entitást a saját énünkön belük, amely szabotálja a tudatos énünket, aki ellenünk játszik, a legrosszabb pillanatokban lép fel és tesz keresztbe a tudatos énünk törekvéseinek. Nos, ha ez néha így is lenne, az csupán azért van, mert nem vagyunk elég jó viszonyban a tudatalattinkkal. Ha nagyobb szerepet juttatnánk neki, létjogosultságát és pozitív hatalmát jobban elismernénk, akkor valószínűleg jobban is tudnánk vele együttműködni. A „hogyan” kérdésre pedig a választ megtudhatjuk a folytatásból!

 

 

 

 

Így valósítsd meg a céljaid!

15 +1 Tipp (akiknek nincs türelmük sokat olvasni):

  1. tűzzünk ki „szerethető célokat”, amelyekkel azonosulni tudunk, amelyeket erős érzelmi töltettel tudunk támogatni
  2. céljaink legyenek reálisak, megvalósíthatóak
  3. de ne legyenek túl könnyűek, mert az nem jelent kihívást
  4. fogalmazzunk pontosan – a túl általános célok nem sarkallnak azonnali cselekvésre
  5. fogalmazzunk pozitívan - negatív meghatározás: „nem akarok…”,  „nem szeretnék…”  nem igazi motiváció, inkább kudarckerülés
  6. bontsuk fel apróbb lépésekre: hetekre és hónapokra lebontva könnyebben követhetjük a fejlődést, a kisebb lépések ugyanakkor jobban motiválnak, hiszen elérhetőbbnek tűnnek!
  7. céljaink legyenek mérhetőek – ha nem tudjuk követni az előrehaladást, hamar elveszthetjük a motivációnkat
  8. tűzzünk ki időhatárt - a „le akarok fogyni” tarthat egy egész életen keresztül is, ha nem definiáljuk pontosan az időkorlátot
  9. vezessünk naplót a haladásról - az üres oldalak nem fognak tetszeni, a leírt részsikerek tovább motiválnak
  10. vonjunk be másokat is a céljaink elérésébe – már azzal, hogy megbeszéljük egy számunkra fontos személlyel, több erőt ad a folytatásra
  11. egy részkudarc után ne keseredjünk el, és főleg ne hagyjuk abba, hiszen ez is hozzátartozik a folyamathoz: nem kell hibátlannak lennünk, csak kitartónak
  12. a részsikereknél jutalmazzuk meg magunkat
  13. emlékeztessük magunkat gyakran a célok mögött álló motivációra: miért fontos számunkra ezt a célt elérni
  14. keressünk motiváló idézeteket, könyveket, filmeket, személyeket, bejegyzéseket
  15. figyeljünk oda a motiváló környezetre: alakítsuk át a környezetünket, szabaduljunk meg a visszahúzó ingerektől, vegyük körbe magunkat minél több pozitív emlékeztető ingerrel

+1 Tipp:

Kerüljük az álomcélt: a nagyszabású tervet, amely mindig csak álom marad, amely irreális, idealisztikus. Becsap, mert azt hisszük, vannak céljaink, holott csak éberen álmodozunk. Nincs semmi baj avval, ha néha álmodozunk, csak e mellett legyenek konkrét céljaink is!

Megoldás: gondolati szintről le kell rántani őket a cselekvés szintjére. Az álmok nagy motiváló erővel bírnak, ezt ki kell használni! Csak konkretizáljuk, dolgozzuk ki a részleteket, egyik lépést a másik után!

 road-1668916_1280.jpg

Bővebben (azoknak, akik szeretnének többet olvasni):

A céloknak érzelmi töltettel kell rendelkezniük, amelyek állandóan fűtik a tettvágyat. Ha nincs egy célnak érzelmi tartalma, az olyan hamar fog elbukni, mint a legtöbb újévi fogadalom. Hiába mondogatjuk magunknak: jó lenne lefogyni, jó lenne több testmozgást végezni, jó lenne fegyelmezettebben étkezni, jó lenne hatékonyabban beosztani az időnket, ha ebben nincs semmilyen érzelmi hátszelünk. A hajónk így nagyon hamar zátonyra fog futni. Nincs érzelmi energia, ami hajtsa a célkitűzéseinket. Legtöbb esetben ezek a célok csak „alibi célok”.  Vagy azért fogalmazzuk őket meg, mert „jó lenne” őket elérni – azaz mások szemében ezzel jobbaknak, sikeresebbnek, erősebbnek látszanánk -, vagy azért, mert egyszerűen nincs más célunk, nem tudunk magunknak más értelmes célt találni, így elfogadjuk azt, amit általánosságban jó célnak tartanak az emberek. Illetve az is lehet, szívünk mélyén lenne olyan vágyunk, amiért hajlandóak lennénk többet is tenni, de azok társadalmilag vagy nem megfelelőek, vagy valamilyen más ok miatt eleve kudarcra vannak ítélve, így helyettesítjük őket „alibi célokkal”.

A 3 kérdés technika segít abban, hogy a megfelelő célokat találjuk meg:

Bemutatom egy egyszerű példán keresztül. Cél:  le akarok fogyni.

  1. Miért akarok lefogyni? Hogy jobban nézzek ki.
  2. Miért akarok jobban kinézni? Hogy nagyobb önbizalmam legyen.
  3. Miért van szükségem nagyobb önbizalomra? Hogy könnyebben megvalósíthassam a többi célomat.

A technika segítségével kiderült, hogy ez egy átmeneti cél, egy lépcsőfok a magasabb célok elérésében. Ami természetesen nem gond, és nem jelenti azt, hogy önmagában nem állja meg a helyét, mint értelmes cél. Viszont érdemes tisztában lennünk evvel, hogy jobban energizálni tudjuk egy kis plusz érzelmi töltettel. Ha egy magasabb szintű terv része, akkor valószínű, hogy több érzelmi motivációt is tudunk hozzá rendelni, hiszen ez fog segíteni abban, hogy az egyéb – szakmai, családalapítási – céljainkat is elérjük. A köztes célok sikeres teljesítése fontos mérföldkő a magasabb szintű célok elérése felé vezető úton.

De a három kérdés technikával akár az is kiderülhet, hogy a kitűzött cél nem megfelelő. Legalábbis nem szolgálja a mögöttes indokokat.  Ugyanaz a cél: le akarok fogyni.

  1. Miért akarok lefogyni? Hogy jobban nézzek ki.
  2. Miért akarok jobban kinézni? Mert a párkapcsolatommal valami nincs rendben, így szeretném visszahódítani a páromat, megszűntetni a konfliktusokat.
  3. Miért akarom épp a lefogyással a párkapcsolatomat rendbe tenni? Mert nem tudom, mi mást tehetnék.

Ebben az esetben világos, hogy nem a lefogyás van a központban, és nem is biztos, hogy le kell fogyni ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Vagyis a kitűzött cél – a lefogyás – nem azonos az igazi céllal –a párkapcsolat javításával, ápolásával.

 

Nem fogadalmakat kell kötni, hanem részletesen és előrelátóan tervezni. Az újévi fogadalmak több mint 80% nem teljesül. A kudarc rátája már az első hónap végén 60% felett van. Miért? Több okból kifolyólag. Már a „fogadalom” kifejezés is magában rejti a kudarc lehetőségét. Ha ugyanis egy értelmes, belülről fakadó célom van, semmi szükségem nincs arra, hogy „fogadalmat” tegyek. A fogadalom egy olyan kényszerítő aktus, amelyet ha törik, ha szakad, be kell tartanom. Ezt a tudatalatti azonnal úgy kezeli, mintha valami kívülről ránk szabott büntetés, megszorítás lenne. Ezért javasolja minden pszichológus például a „kell” vagy a „muszáj” kifejezések mellőzését. Nem hatékonyak, mert a tudatalattiban azonnal ellenállást váltanak ki. De nem csak ez a baj a fogadalmakkal. A fogadalmak általában merevek: ezt kell elérni, pont. Minden sportoló tudja, hogy a célok elérése, azaz a fejlődés nem mindig lineáris. Néha teszünk egy-egy nagyobb lépést, néha huzamosabban stagnálunk, és néha sajnos van egy-egy visszalépés is. Ami nem jelenti azt, hogy a céljaink mennek a kukába, hanem csak azt, hogy rugalmasabban kezelhetjük, néha újra kell például a határidőket tervezni vagy más részcélokat kell kitűzni. Hosszú távon ugyanúgy el fogjuk érni a céljainkat, csak engedjünk meg magunknak egy kis játékteret.

 

Pozitív terminusokban, kijelentő módban fogalmazni

Ez könnyűnek tűnhet, de mégsem az. Az ember evolúciósan arra van kódolva, hogy a veszélyeket elkerülje. Ezért a fókusz néha könnyebben kerül egy negatív esemény elkerülésére, mint a pozitív esemény elérésére. A gond viszont azzal van, hogy a negatív esemény kimondása vagy akár csak gondolati megfogalmazása már elővetíti azt, amit el szeretnénk kerülni. Például: „szeretném nem felidegesíteni magam minden apróságon” helyett fogalmazzunk így:  „minden helyzetben megőrzöm a nyugalmamat”. Az első mondat azonnal emlékeztet, hogy fennáll az „idegeskedés” lehetősége. A második mondat a „nyugalmat” vetíti elénk. Egyszerűen így működik a tudatunk. Ha már ennek a tudatában vagyunk, használjuk is ki!

A „szeretnék” egy vágyat vagy egy óhajt fejez ki. És sokszor az is marad. Használjunk inkább kijelentő módot! Higgyük el, a tudatalattink akkor is résen van, ha mi nem figyelünk! Ő ezt gondolja: „Ó, csak szeretnéd? Jaj de jó! Akkor nem kell nagyon törnöm magam! Minek az a sok szenvedés? Csak nyugi, vegyük ezt is könnyedén!” A „megőrzöm a nyugalmamat” már egy feladat, amit végre akarunk hajtani. Hiszen azt akarjuk, hogy nekünk jobb legyen! 

children-1822688_1280.jpg

Fogalmazzuk meg és írjuk le a célokat! Gyakran pont a megfogalmazás segít jobban meghatározni, konkretizálni a célokat, ugyanakkor irányt mutathat – merre induljunk el. Például – idén jobb eredményeket szeretnék elérni. Ez egy elég absztrakt, általános megfogalmazás, ez így biztos nem lesz jó. Mit jelent ez pontosan? Például: tavaly 12 helyen végeztem, idén szeretnék az első 6-ban benne lenni. Természetesen ez mezőnytől is függ, a mások teljesítményét nem tudjuk befolyásolni. Így jó lenne még e mellett más kritériumot is felállítani: időeredményt, hibapontszámot, stb. Mit kell ehhez tenni? Miért lettem csak 12-ik tavaly? Mi nem megy jól? Hol kell javítani? A futás? Újfaja futóedzések. Ehhez kell egy edzésterv. Meg kell fogalmazni időszakos célokat, mérföldköveket. Például április végéig ennyi idő alatt szeretném lefutni a 10 km-et. Ez június végéig X időre kell javuljon, stb. A hogyan mindig segít a rövidebb célok meghatározásában, a kidolgozásban, a  követhetőségben.

Foglalkozzunk állandóan a célokkal,,  kövessük őket, értékeljük a fejlődést, tervezzünk újra… A célok nem érnek semmit, ha nincsenek jól kidolgozva, nem követhetőek és nem tudunk a visszajelzésekből új motivációt meríteni. A fejlődés megtapasztalása mindig új erőt ad a további küzdelemhez. Ebben segít a minőségi edzésnapló, amelybe nem csak a gyakorlatok, időeredmények és edzésmódszerek kerülnek bele, hanem a szubjektív tapasztalatok, az érzések, gondolatok, levont tanulságok. Egy rossz irányból is lehet tanulni.

Rendszer, szokások kialakítása. Beépítés a hétköznapokba.

Lehet nagyot álmodni, de minden cél megvalósítása kis lépésekkel kezdődik. A legjobban akkor tudjuk a céljainkat véghezvinni, ha kialakítunk egy rendszert az életünkben. Jó szokásokat veszünk fel. Beépítjük ezeket a rutinokat a hétköznapjainkba. Ha például megállapítottuk, hogy jobban tudnánk versenyezni, ha erősebbek lennének a törzsizmaink, akkor dolgozzunk ki erre egy tervet. Ha edzések végén hébe-hóba elvégezzük a gyakorlatokat, az nem lesz elég. Vegyük fel azt a szokást, hogy még a reggeli zuhanyzás előtt elvégzünk 3 törzserősítő sorozatot. Nem vesz igénybe több mint 10 percet, így könnyen beépíthetjük a napi rutinba. Ha belegondolunk, akkor ez hetente már több mint 1 óra. Ezen kívül edzéseken is elvégezhetjük az előírt gyakorlatokat, de ezek a reggeli 10 percek akkor is megmaradnak, ha például edzésen már túl fáradtak vagyunk, vagy egyszerűen nem jut idő erre. Más példa: keményebben szeretnénk edzeni, ezért a regenerációnkat kell hatékonyabbá tennünk. Úgy döntünk, hogy a hideg vizes fürdő és a relaxáció fogja ezt segíteni – ezért minden edzés után 3 percig hideg vízzel zuhanyozunk, és minden este lefekvés után elvégezzük a relaxációs gyakorlatokat. Egy idő után észre fogjuk venni, hogy akkor sem esik jól a meleg vizes zuhany edzés után, ha egyébként pont nem akartunk akkor hideggel zuhanyozni. A megszokások hatékonyak. Ezért segítik olyan jól a céljaink elérését, ha jó szokásokat veszünk fel!  

Ne gondolkozz! Csak csináld!

És végül van egy olyan fázis, ahol már nincs helye a túl sok gondolkodásnak. Ha már megvannak a céljaink, kidolgoztuk a részletes tervet és megvannak a napi rutinok, akkor nincs más dolgunk, mint kisiskolás módjára végezni a munkát. Nem jó állandóan elemezgetni, túlagyalni a dolgokat. Mennyit haladtam? Milyen közel kerültem a célokhoz? Miért nem látom már a fejlődést? Jó ez a terv egyáltalán? Összhangban van-e a befektetett energia az elért hatással? Az egész életünk eredmény-centrikus, mindent meg akarunk mérni, látni akarjuk a változást, hatékonyak akarunk lenni. Ha nincs azonnali eredmény, akkor nem jó, amit csinálunk – vonjuk le talán nem is tudatosan a következtetést. Várjuk a visszajelzéseket, a pozitív visszacsatolást. Ha ezek hiányoznak, elbizonytalanodunk. Márpedig vannak olyan célok, amelyekhez sokkal több türelem kell. Kicsit olyan, mint a hosszú távú befektetések. Veszünk egy részvényt. Majd minden nap nézegetjük az árfolyamot. Ha öt nap után esik, gyorsan eladjuk. Ha utána emelkedik, frusztráltan állapítjuk meg, hogy rossz döntést hoztunk. Pedig ha hosszú távra tervezünk, nincs már dolgunk, csak kivárni. Ha a fundamentális adatok jók, és nincs globális recesszió, öt év múlva elég nagy valószínűséggel szép nyereséget értünk volna el. A mindennapi célokkal sincs másképp. Meghozzuk a döntést. Kidolgozunk egy tervet. Aztán árgus szemmel figyeljük a fejlődést. Azt nem vesszük figyelembe, hogy nem minden területen jönnek gyorsan az eredmények. A kivárás, a türelem, a következetesség, a gondolkodás nélküli rutin az, ami ilyenkor szükséges. Néha érdemes felhagyni az állandó agyalással, elemezgetéssel. Vannak feladatok, ahol úgy kell viselkednünk, mint a kisiskolások: megjelenünk, elvégezzük a feladatokat, és hazamegyünk. Nincs kérdés, nincs kétely. Csak a jól elvégzett munka.

 fitness-1882721_1280.jpg

Év végi értékelés

Év vége közeledtével egyre gyakrabban látni olyan posztokat, ahol az egész éves éremgyűjtemény fotója kerül fel valamelyik közösségi média platformra.  Az oly sok enyhén önfényező bejegyzés (a sajátjaimat is beleértve :-) ) közül ezeknek valóban megvan a létjogosultságuk! Szükségünk van arra, hogy számba vegyük az elmúlt év teljesítményeit, sikereit, csúcspontjait, leküzdött nehézségeit, megvalósított céljait. Legyünk büszkék magunkra, akkor is, ha talán nem minden sikerült tökéletesen, vagy ha néha az eredmények elmaradtak a várakozástól. Kell ez a lelkünknek ahhoz, hogy az új évben majd újult erővel, megduplázott motivációval vethessük ismét bele magunkat az edzésekbe és felkészülésbe. De hogyan értékeljük ki sportpszichológiai szempontból a leghatékonyabban az elmúlt év eredményeit? Hogyan profitáljunk a legjobban ezekből a tapasztalatokból? Itt egy kis segítség!

  1. Olvassuk át az edzésnaplónkat. Szánjunk egy kis időt erre, tekintsük ezt egy kötelező alapozó feladatnak. Az edzésnapló azért jó, mert minden verseny (vagy nehezebb edzés) után az akkori lelkiállapotunknak megfelelően értékeltük az eredményeket. Jó felidézni ezeket az érzéseket, gondolatokat, hiszen így időben kicsit eltávolodva erőt meríthetünk belőlük, vagy akár korrigálhatjuk is az élményt, ha nem tartjuk megfelelőnek. Egy kimagasló siker utáni lelkes beírás megkettőzheti a további motivációnkat. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy egy helyzetet a múltban nem értékeltünk reálisan – egy harmadik vagy negyedik hely akkor csalódást keltett, most azonban meglátjuk a sikert és a fejlődést is abban az eredményben, aminek a múltban nem tudtunk igazán örülni. Ha nincs edzésnaplónk (a jövőben legyen!), olvassuk vissza a bejegyzéseinket. Ha ilyen sincs, akkor készítsünk most egy listát és értékeljük röviden a versenyeket, eredményeket.
  2. Először fókuszáljunk a pozitívra. Éljük át újra a sikereket. Legyünk büszkék. Fogalmazzuk meg, miben fejlődtünk. Vizsgáljuk meg, mit csináltunk jól, mitől fejlődtünk. Milyen szokásokat tartsunk meg a jövőben is. Jutalmazzuk meg magunkat.
  3. Erősítsük meg az önbizalmunkat egy kicsit az idei sikerekkel. Van pár trükk, amivel az elkövetkező versenyek előtt meg tudjuk támogatni az önbizalmunkat. Készítsünk pár kártyát – én ezeket „Joker” kártyáknak nevezem. Egy keményebb kartonlap egyik oldalára ráragasztom egy sikeres versenyen készült fotómat, a hátoldalára pedig ráírom, hogy milyen képességeim miatt sikerült azt az eredményt elérni. (pl. „keményen edzettem”, „akkor is nyomtam, amikor úgy éreztem, már csepp erőm sincs”, stb.) Versenyekre mindig viszek egy-egy ilyen kártyát. Elég csak ránézni, hogy felidézzem és felerősítsem magamban azt a lelkiállapotot, amilyet akkor éreztem, azon a sikeres versenyen.
  4. Vonjuk le a következtetéseket, állapítsuk meg a tanulságokat. Szokták mondani, hogy a hibákból többet tanulunk, mint a sikerekből. Most ennek itt a helye. Vizsgáljuk meg alaposan és őszintén, hogy mit csináltunk jól, és milyen hibákat követtünk el. Nem a negatívumok lajstromozása a fontos, hanem a tanulságok levonása. Készítsünk egy listát azokról a dolgokról, amelyeken a jövőben változtatni szeretnénk. Írjuk le, hogyan? Mit? Mennyit? Fogalmazzunk pontosan, csak így lesz segítségünkre ez a lista. A legjobb sportolónak a legsikeresebb szezonjában is voltak hibák, e miatt nem kell aggódni. De amiatt már igen, ha nem vagyunk hajlandóak szembenézni ezekkel.
  5. Megelőzés: volt valamilyen sérülésünk? Erre fordítsunk kivételesen nagy figyelmet. Lehet, hogy idén megúsztuk egy-két nap kihagyással. Elég volt egy kis krém és masszírozás. Ha azonban van egy gyenge pontunk, egy izom egyensúly felborulás, egy kezdődő probléma, akkor minél hamarabb jó nyakon csípni, mielőtt nagyobb lesz a baj. Ezen már sok versenyszezon ment már el, még a legnagyobb sportolóknál is, mert nem vették komolyan a megelőzést. Kicsit több nyújtás, speciális gyakorlatok, keresztsport, mind megfontolandó.

Az új évi célok kitűzéséhez először végezzük el ezt az év végi értékelést. Ne csak fürödjünk a sikerben, hanem értékeljük őszintén és minőségi szempontok szerint az eddigi teljesítményünk. Vigyük magunkkal a sikereket, a kudarcokat pedig dolgozzuk fel, tanuljunk belőlük. Ha megvan a „mit nem csináltam jól”, a „mire kell máskor jobban figyelnem”, akkor a kudarc elveszti az élét, a fenyegető jellegét. Alig várjuk, hogy kijavítsuk, hogy revansot vegyünk, hogy újra megpróbálhassuk! Ahhoz, hogy egy új szintre lépjünk, szükség van egy ilyen minőségi értékelésre.

 

Mire jó a boulder?

Minden sportolónak! Vagy kezdőnek!

Lementem egy boulder edzésre – hogy követhetem el ilyen meggondolatlanságot!!?? – és meglepően érdekes sportpszichológiai tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Megosztom. Először az élményt, utána a gondolataimat.Pontokba szedve.

boulder.jpg

Alig 5 hónapja volt a csípőműtétem. Nem ez lenne az ideális sport számomra. Mégis valahogy lekeveredek a terembe. Azt várom, hogy az edző arrogánsan elutasít, hogy ez nem nekem való. Nem teszi. Ok, akkor lássuk tovább. Az a bemelegítés, hogy 10-szer fel kell másznom a fal közepéig és leugranom. Itt az újabb kiszállási lehetőség – gondolom magamban. Biztos elfelejtette, hogy nekem nem szabad ugrani. Megfordul a fejemben, hogy itt köszönöm meg és illedelmesen kihátrálok. De valamiért nem teszem. Elkezdek leugrálni, félszegen, félősen, alacsonyabbról, mint ahogy kellene, de nem mondok nemet. Működik, kutya bajom. Most elkezd az utakról beszélni. Nekem az is kihívás lenne, hogy az összes műfogást használva feljussak, erre most elkezdi az utat magyarázni. 5  fogás, nem több. Ennyit használhatok. Hát akkor biztos meg lehet valahogy csinálni. Mielőtt elbizonytalanodnék, inkább gyorsan belevágok. Viszonylag hamar eljutok a negyedikig. Nem, innen lehetetlen továbbjutni. Nem nekem. Először vagyok itt, nem? Észreveszem, hogy kifogásokat keresek. Akkor miért nem maradtam otthon? Ez egy racionális kérdésnek tűnik 4 méter magasságban, pláné úgy, hogy félek leugrani. OK, akkor koncentrálnom kell lejutni. Megvan. Miért nem sikerült? – kérdi. Az utolsót nem érem el. Dehogynem. Menj fel! OK. Tedd ide ez a lábad, tedd oda azt a lábad – mondja - és már fenn is vagyok. Ilyen könnyen? Ilyen egyszerűen? Bakker… Ezt én miért nem láttam meg? Na, itt valami kis szikra meggyullad bennem, de nincs időm evvel foglalkozni. Figyelnem kell, mert most magyarázza a következő utat. Ha nem jegyzem meg, büntetés. Na, végre valami ismerős. Nem gond. De az igen, ha a fal közepén tanácstalanul lógok. A második út is megvan. Egész jó. Jön a harmadik. Na, mire megjött volna az önbizalmam, most el is illan. Biztos, hogy ezt akarom? Itt állok egy negatív falon, mindjárt hátrazuhanok, közben kiabálnak lentről, hogy menjek már tovább…  Nincs is időm arra gondolni, hogy én ezt nem tudom. Menni kell tovább, ha nem, akkor elfáradok a kapaszkodásban. Lépek, hirtelen minden könnyebb lesz. Megállok – valami szakkifejezést viselő állásban – de én azt sem tudom, hol van az egyik meg a másik lábam. Újabb út. Megint elakadás. Fogalmam sincs, hogyan oldjam meg. Az edző segít. Megint az „aha” érzés. Rájövök, milyen korlátoltan gondolkodtam addig, hogy leszűkítettem a saját mozgásterem. De jobb leszek-e valaha ebben? Képes leszek tanulni a hibáimból? Sokáig nincs lehetőségem ezen elmélázni, mert megint jön egy „beszarás” helyzet. Ott kapaszkodok görcsösen már majdnem a fal tetején. Tanácstalan vagyok, egyre fáradtabb, az alkarjaim betonkemények, az ujjaim görcsösen elfehéredve. Hirtelen elkezdem érezni a szívdobogásom. Na, kb így kezdődhet egy pánikroham. Amit most nem engedhetek meg magamnak. Gyorsan feladatot adok az agyamnak, hogy ne magamat figyelgessem: hova tehetném a lábam? Hogy könnyíthetnék a súlyomon? Bár nem tudok teljesen felmenni, de az ijedtség elmúlt, szépen lejövök. Párszor már megfordult a fejemben, hogy megköszönöm és megyek átöltözni, de már lassan 2 órája itt vagyok. Most már csak kibírom a végéig. Bár a cipő iszonyatosan szorít. Kutyaszorítóban vagyok – villan be hirtelen az agyamba. Az utolsó út tényleg a „mission impossible” számomra. Fel kell másznom majdnem a tetejére, és ott úgy kell oldalaznom, hogy a kezemnek nincs kapaszkodó. Rá kell cuppannom az enyhén pozitív falra, és nagyon finom mozdulatokkal haladni. Az első próbálkozásnál feladom. Lejövök. De aztán elszégyellem magam. Visszamegyek. Nem jutok sokkal messzebbre. Ismét le. Majdnem indulnék az öltöző felé, amikor hirtelen felindulásból újra elkezdek kapaszkodni. A francba, jó lenne úgy hazamenni, hogy megcsináltam. Most már nagyon közel jutok. A falon ismét elkap a „mileszhamostinnenleesek” feeling, de ezt már tudom kezelni: csak a feladatra fókuszálok! Nagyon közel jutok az utolsó fogáshoz. 15-20cm. De nem lesz meg. Lejövök. Csak úgy zubog az adrenalin az ereimben. Van is sikerélmény, meg nincs is. Azt érzem, hogy ezt még gyakorolni kéne. Az „ide soha többé már nem jövök” gondolatot kezdi felváltani a „vissza kell jönnöm még egyszer megpróbálni” érzés. Na,most már tudom, hogyan lesznek egyesek függők. Nem én, dehogy. De azért jövő héten még lejövök. Utána meglátjuk.

Függetlenül attól, hogy milyen sportot űzöl, érdemes lejönni párszor boulderezni. Fizikai szempontból is biztos sok előnye van, de mentálisan hihetetlen sokat tehetsz magadért, ha megéled ezeket a tapasztalatokat. Szerintem ezért:

  • Úgy dolgoztatod meg az izmaidat, hogy nincs tétje a dolognak. Ha bénázol, ez természetes, nem kell „kudarcnak” felfogni, hiszen nem ez a te sportod. Ha valami sikerül, akkor szépen megveregetheted a saját vállad (az edző nem fogja J )
  • Ha fásult vagy és egy kicsit elveszítetted a motivációdat a saját sportágadban, ez az élmény – de főleg az adrenalin - biztos „felráz”
  • Viszonylag hamar lehet sikerélményed, mert ami az elején nagyon nehéznek tűnt, azt - néhány jó tanács után – simán meg tudod csinálni
  • Jó kikapcsolódás, mert annyira kell koncentrálnod, hogy teljesen kiürül az agyad
  • Aprópó koncentráció – ezt itt (szó szerint) magas fokon gyakorolhatod, mert ha nem figyelsz, egyszerűen leesel.
  • Gyakorolhatod a gondolat stop-ot. Tudod, amikor verseny közben arra kezdesz gondolni, hogy milyen jók a többiek, neked ez nem biztos, hogy megy…stb. - ilyenkor nehéz leállítani a gondolataidat. Na, itt állandóan „gondola stop” van, mert ha egy kicsit is elbizonytalanodsz vagy bepánikolsz, akkor nagyon kellemetlen lesz a leugrás
  • Egy edzés alatt többször is lehet gyakorolni a „nekem ez nem megy”, aztán „mégis sikerült” tapasztalatot, amit utána át tudsz vinni a saját sportágadba
  • Megtanít arra, hogy a korlátok a saját fejedben léteznek – amikor azt gondolod valamire, hogy ezt nem lehet megcsinálni, és az edző csak egyetlen tippet mond, amivel könnyedén továbblépsz, na akkor érzed, hogy kicsit mégis csak be voltál szűkülve
  • Gyakorolhatod az „egyszerre csak egy lépést” előre vagy „az elefántot is meg lehet enni – falatonként” versenystratégiát
  • Akinek viszont túlzott egó problémája van, ott megmutatja ez a sport, hogy hol a helye. Alázatot tanít.
  • És akkor az általános dolgokról még nem is beszéltem – hogy változatosságot visz az egyébként monoton edzésrutinba, más izmokat mozgat meg, erősít, izgalmas, jó móka, nevetés, új társaság, stb.

Sportoló típusok

Sikerélményre éhező típus

Sikereket, pozitív megerősítést kereső – akkor fejlődik jól, ha gyakran kap pozitív visszajelzéseket: legyenek ezek jó részeredmények, jól sikerült versenyek, edzői dicséretek, vagy akár csak edzésen egy erősebb csapattárs legyőzése. Ha sokáig nincs sikerélménye, vagy nem látja a fejlődést, elbizonytalanodik, elveszti a motivációját. Az edzőnek nagy szerepe van abban, hogy ez ne történjen meg, a dicséretekkel nem kell fukarkodnia, és ha látja a fejlődést, célszerű ezt számszerűsíteni vagy valamilyen objektív jelét megmutatni a sportolónak is.

Pozitívumok: ha elkap egy sikerszériát, nincs megállás, nagyon motivált és szuperül teljesít.

Negatívum: Ez a típusú sportoló nehezen viseli a visszalépéseket, kudarcokat, a hosszú felkészüléseket, ahol nem látja a munka eredményét.

Javaslat: sok kisebb önbizalom erősítő verseny, keresztedzések, néha új sportág kipróbálása, a megfelelő edző megválasztása

 

„Majd megmutatom” típus

Őt a kudarcok, a negatív vélemények, a lesajnálások nem hogy elbizonytalanítják, de pont ezek adnak neki erőt és motivációt, hogy többet hozzon ki magából. Egy vereség, egy lesújtó szakmai vélemény pont az, ami felébreszti a dacot, a hiúságot, az elvakult küzdeni vágyást. Az edzőnek őt nem kell elkényeztetni dicséretekkel, nála a „kétlem, hogy ezt meg tudod csinálni” mondat épp elég lehet a motiváció feltüzelésére.

Pozitívumok: nagyon eltökélt, egy kudarc vagy vereség nem szegi kedvét, hatalmas erő és bizonyítási vágy lakozik benne.

Negatívumok: extrém esetben lehet önfejű, rugalmatlan, ami akár túledzéshez, sérülésekhez is vezethet.

Javaslat: Okosan megválasztani a célokat és nem a lehetetlent várni saját magától. Az edzőnek oda kell rá figyelni, nem szabad túl gyakran provokálni, de egy figyelmes edző jól tudja irányítani, motiválni.

 

Harcos típus

Határtalan a versenyszelleme. Akkor teljesít jól, ha megfelelő kihívóra akad. A versenyeken 110%-ot  tud kihozni magából, feltéve, ha kemény a mezőny és van kivel meccselnie. Az edzéseken is akkor tud jó teljesítményt nyújtani, ha van kivel versenyezni, van hasonló képességű edzőtárs. Nem izgulós típus, szereti a megmérettetéseket, jól fel tudja építeni az önbizalmát, keresi a kihívásokat.

Pozitívumok: versenyeken ki tudja hozni magából a maximumot, a versenytársak motiválóan hatnak rá. Edzésen is jól teljesít, ha csapatban dolgozik.

Negatívumok: ha nincs kihívás vagy méltó ellenfél, nem hajtja túl magát, ezért néha edzéseken sem hozza a megfelelő teljesítményt. Ha állandóan nála erősebbekkel edz, hajlamos túlhajszolni önmagát.

Javaslat: jót tesz neki a csapatban való edzés, de időnként – főleg ha lazább edzésmunka van –akkor jobb egyedül edzeni, hogy a folyamatos versengés ne terhelje túl.

 

Magányos farkas típus

Jó a monotónia tűrő képessége, tipikus állóképességi sportoló, jól érzi magát egyedül, képes a hosszú, megerőltető edzésekre. Általában nagyon kemény sportágakban vagy ultratávú versenyeken indul, ahol a kitartásnak és mentális keménységnek nagy szerepe van. Jól tud egyedül is edzeni, nem igényli az edző jelenlétét, egy pár útmutatás bőven elegendő számára. Ő az elmélkedő típus, aki keresi a sport és az élet értelmét, minden érdekli, ami a sportágával kapcsolatos, részletekbe menően elemzi a saját teljesítményét, az edzésmódszereket, a stratégiát, a lehetőségeket.

Pozitívumok: motiváltan edz egyedül is, nagyon erős fejben, ezt versenyeken is kamatoztatni tudja.  

Negatívumok: hajlamos a túledzésre, elszakadhat a realitástól, nehezen fogad el edzői kritikát, önfejű.

Javaslat: időnként eddzen csapatban, nyisson más felé, és iktasson be elegendő pihenőt a kemény edzések közé.

 

A csapatjátékos

Főként a csapatsportokat szereti, de ha egyéni versenyző, akkor is fontos számára a társaság, ha nem érzi jól magát a környezetében, könnyedén elveszti a motivációját. Ő nagyon függ a jó csapattól, a társaságtól, az edző személyisége meghatározó számra. Szeret versenyezni, szereti a verseny hangulatát, az izgalmat, a versenyek utáni közös ünneplést.

Pozitívumok: Megfelelő környezetben felül is tudja múlni önmagát, a csapatért mindent megtesz, empatikus, jószívű, jókedélyű.

Negatívumok: ha nem érzi jól magát a csapatban, vagy nem találja meg a közös hangot az edzővel, nagyon könnyen elveszti a motivációját, akár a sportot is abbahagyhatja.

Javaslat: Válasszon csapatsportot és keresse meg a számára megfelelő csapatot és edzőt. Ezen rengeteg fog múlni.

 

Kudarckerülő típus

Nem a sikert tartja szem előtt, hanem a kudarctól fél, ezt szeretné mindenáron elkerülni - miközben remekül teljesít. Az egész önbizalomhiányból adódik, ami nem is biztos, hogy tudatos. Lehet nagyon magas szintű sportoló, de az is előfordulhat, hogy egy idő után ez a hozzáállás meggátolja az igazi nagy sikerek elérésében.

Pozitívumok: a kudarctól való félelem is lehet ugyanolyan jó hajtóerő, mint a sikerorientáltság, sőt néha erősebb is a motiváció

Negatívumok: lelkileg megterhelő, nem ez a megfelelő hozzáállás, hiszen könnyebb lenne a pozitívumokra hangolódni

Javaslat: Egy-két komolyabb siker megerősítheti az önbizalmat annyira, hogy ez a hozzáállás változzon. Az edzői dicséret nála is ugyanolyan fontos, mint a sikerorientált típusnál.

index.jpg

„Az elefántot is meg lehet enni, falatonként”

Villáminterjú Blaogh Ottóval és pár részlet a könyvéből "Orrvérzésig kutyaszán"

Balogh Ottó úgy kezdett Alaszkában kutyaszános versenyeken indulni, hogy semmilyen tapasztalata nem volt ebben a sportágban, sőt, semmilyen más sportágban sem versenyzett addig.  Nem volt tenyésztő, sőt, kutyája sem volt. Nem bírta a hideget, a perifériás vérkeringése (európai!) átlagon aluli, pár éve gerincsérvvel küszködött, és mindkét térdére sérült, a futás sem igazán megy neki. Ennek ellenére egy szezon alatt sikerült felkészülnie és kvalifikálnia az Iditarod-ra, melyet „a világ legkeményebb versenyének” is neveznek. Ezekről a hosszú távú kutyaszánhúzó versenyekről tudni kell, hogy 30,-40 fokban, szélben, hóviharban, nehéz terepen, befagyott tavakon, jégen, vadállatok támadásainak kitéve kell megtenni a több száz mérföldes távokat.  Plusz nehézség, hogy a versenyek alatt az ember alig alszik többet napi 1-2 óránál. Ehhez jön az összes többi feladat: szánvezetés, tájékozódás, kutyagondozás… Abszolút kezdőként ez Ottónak sikerült, ami hihetetlenül nagy eredmény. Hogyan? Saját bevallása szerint nem a fizikai felkészültségével.

Ha valamiben Ottó erős, akkor az a céltudatossága, az elszántsága és a kitartása. Már az első edzéseken iszonyúan szenvedett, de esze ágába sem volt visszafordulni, meghátrálni. „Az út az, ami” („The trail is, what it is”) – tanulta a mentor-edzőjétől, Dallas Seavey-től, aki már négyszeres Iditarod nyertes.  És ő végigment rajta. Egy szezon alatt beletanult a kutyaszánozásba és teljesítette az összes kvalifikációs versenyt az Iditarodra. 

kutyaszan_ejjel.jpg

Tapasztalatairól három könyvet is írt, amely szerintem minden sportoló számára alap olvasmány: hogyan lehet valaki szinte semmilyen tapasztalattal rövid idő alatt egy extrém sportban sikeres versenyző? Itt a tökéletes példa arra, hogyan írja felül a mentális keménység a fizikai képességekben rejlő gyengeségeket! Hogyan győz a szív és az elme a test felett! Ráadásul Ottó olyan magával ragadó stílusban ír, hogy a könyveit le sem lehet tenni, elejétől a végéig izgalmas olvasmányok.

Itt egy pár részlet Ottó „Orrvérzésig kutyaszán” könyvéből:

Mi motiválhat egy európai, kényelmes életet élő sikeres üzletembert, hogy ilyen fizikai és lelki tortúráknak tegye ki magát? Itt egy részlet Ottó könyvéből:

„3 ok, hogy miért akarja valaki végig kutyaszánozni Belső-Alaszkát, miközben évek óta nem tud futni, gerincsérve volt, bal, majd jobb térdprobléma korlátozza, és a perifériás vérkeringése is halvány. Semmi baja, csak a nyaka véres.

Nem voltam soha élsportoló, versenysportoló, de még igazolt sportoló sem… Az elmúlt 3 évben a sportolásom 80%-a gyógytorna volt, amit a nyugdíjasok is szinkronban tudtak volna velem csinálni. Még pár nap, és irány Alaszka”.

orrverzesig.jpg

Csak a legkülső rétegét látom annak, hogy mi vár. Hogy sikerülni fog-e? És ha igen, milyen áron? …. Miért megyek mégis? (Eltekintek a közhellyé vált „mert ott van”–tól, bár lehet, hogy ennél a mondatnál már sosem férkőzik közelebb kimondott szó e kérdéshez)

  1. Mert hiszem azt, hogy nem a körülményeink határozzák meg azt, hogy mit kezdünk az életünkkel, hanem a vágyaink.

….Hiszem azt, hogy a példa ragadós, és van értelme minden lépésnek, mi a jó irányba visz  - mert valakinek fordulópontot jelenthet majd. Bízom benne, hogy akkor is hiszem, hogy minden lépés megéri, amikor 100 km-es körzetben nem lesz emberi lény, amikor olyan állatok között suhan a szán, akik nem láttak még embert – akkor is erős lesz bennem ez a gondolat.

  1. Találkozás valami Nagyobbal

Aki ilyen helyre megy, nem tudja (és nem is akarja ) elkerülni … a találkozást … Mivel is? Valami Ősivel… Valami Nagyobbal… A Természettel… Valami Vad, nyugodt Férfiassággal, ami olyan fehér holló a társadalmunkban már.

Mindez igazából bennünk van, mélyen. Mint egy gémeskút  - a merítőrúd alján a  vödör. Csak már sokszor nem merítjük elég mélyre, és már nem érjük el vele a vizet.

Mert a kút élete a merés. Ha nem merjük, nem több marad meg a vízből, hanem kiszikkad. Így puhulunk el, idegenedünk el a társadalomban – saját magunktól!

 

Én a merítőrudat, mely véges, és már nem éri el jól a vizet, hosszú láncra cserélem.

 

  1. Mert hiszek a „mindig tovább” elvében

Sosem megelégedni azzal, ami van. Hálásnak lenni – de nem megelégedni, tovább menni. Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket – ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok! – közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza.

Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sosem jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább. „Aki az Iditarod utolsó 100-200 mérföldjén nem hallucinál – a hidegtől, a fáradtságtól, a nemalvástól -, az nem si versenyzett. Kíváncsi vagyok.

Így Szilágyi Domonkos: „kérj hát (…) oly borzasztó kiváncsiságot, mint azé, aki a halálba készül.”

Én nem a halálba készülök. Sőt. Az Életre készülök.”

A kutyaszánversenyzés közben nem csak magadról tanulsz. A kutyákkal csapatként kell együttműködni, vezetni kell őket, de ápolni, gondoskodni is róluk. Csapatszellem, vezetői képességek, empátia. Férfi és női szerepek. Egyensúly. Viszont a kutyáktól is sok mindent lehet tanulni, akinek van erre szeme és elég nyitott.  Ismét idézek Ottó könyvéből:

„Négy dolog, amit a szánhúzó kutyáktól tanulhatunk

kutyak.jpg

  1. Élj a jelenben

A huskyk elképesztő, hogy mennyire a jelenben élnek és mennyire élvezik azt, bármit dobjon is a gép. Szánt húzni kell? Üvöltenek a lelkesedéstől. Jön az étel?  Ficánkolva várják! Alvásidő van?  Másodperceken belül alszanak. Sosem lennének máshol, máskor… (Patronnal ez újabb dimenzióval gazdagodik. Ő azt is bármikor szívesen bevállalja. Sőt bárkivel. Nem sem számít.)

  1. Előre irányultság:

A szánhúzó kutyáknak egy irány létezik: előre! Sose gondolhatják meg magukat, és mondjuk fordulhatnak meg egy ösvényen. Nekem főleg a Rosebundon vagy az Eagle Summiton esett volna ez rosszul, amikor 45 fokos emelkedőn húztuk/toltuk fel a szánt a tetőre több száz méteren keresztül. Ha akkor a vége előtt megfordulnak…mert lefelé könnyebb...

De ők nem a könnyebb utat választják, hanem az előrét, bármilyen is . Nem ragadnak le a múltban, nem vájkálnak benne, siránkozva, sebeket nyalogatva. Fájdalom, trauma, sokk – minden, ami történt, már csak volt, a trail következő métere érdekesebb.

  1. Futni és húzni

A szánhúzó kutyák nem futni szeretnek. Nem húzni szeretnek. Hanem futni ÉS húzni.

Ha a futás az élvezet oldala, a húzás pedig az élet hasznos oldala, hát ők megtalálták az egyensúlyt. A vagy-vagy helyett az is-is-t.

Mi, emberek cseberből vederbe esünk, néha agyondolgozzuk magunkat, egészen a kiégésig, aztán pedig túlpihenjük: a tunyulásig. Az élet egy gulyásleves, az lesz díjnyertes, aki megtalálja az arányokat. Precízen, művészien.

  1. Mindent beleadnak a közös küldetésbe

Igen, a kutyák szeretnek futni és húzni, de van, amikor ők is elfáradnak. Van, amikor ilyenkor is továbbmennek, nem kedvtelésből, hanem a falkavezérnek akarnak megfelelni, elfogadják, hogy ő tudja a küldetést, és követik, eleget akarnak tenni annak, mit kér.

Az Iditarod 1688 km hosszú verseny, és az utolsó 2 szakasza (White Mountain – Safety – Nome )a legtöbb hajtó (musher) egyben teszi meg, egy rövid pihenővel. Ez a cirka 115 km az átlagnál hosszabb menet, és ugye, már 1550 km-el a lábakban.

De a kutyák megteszik, hacsak a hajtó nem facsarta ki a végletekig a tartalékokat. Sok híres történet van a legkiválóbb musherekkel: DeeDee Jonrowe, Jeff King, Brent Sass kutyái mindössze néhány kilométerrel a céltól értek el a teljesítőképességük határát, és leálltak.

De ez a néhány példa elenyésző ahhoz a több száz, több ezer példához képest, amikor ilyen fáradtan, ilyen hosszú út után is a kutyák végrehajtják a küldetést. Igazi csapatjátékosok, a hajtónak meg kell éreznie velük az egységet, mert a kutyák így is, úgy is érzik. A közös aurában futnak.”

Végül itt egy villáminterjú Ottóval. A felkészülés és a versenyzés mentális oldaláról faggattam:

Volt olyan versenyed, ahol azon múlt helyezés, vagy akár a verseny befejezése, hogy mentálisan kemény voltál? Mesélsz erről egy kicsit?

A verseny befejezése: Yukon Quest. A verseny első harmada olyan nehéz volt, hogy 3x annyit estem a szánnal, mint karrierem során összesen. Ilyenkor kell mentálisan kemény lenni, mert a gondolat, hogy még 2/3 hátravan, gyilkos tud lenni.

img_20170901_115122.jpg

Ilyenkor mire gondolsz? Mi lebeg a szemed előtt, mikor „kemény kell lenni”?

Mi a legjobb következő dolog, amit tehetek? Általában egy lépés előre, bármit is jelent ott akkor a "lépés". Néha csak egy levegővétel.

Fejlesztetted ezt a készséget magadban, vagy csak egyszerűen „megvan”, veled született tulajdonság?

Fejlesztettem. Rengeteget dolgozom fejben azon, hogy mi a fontos nekem és miért fontos. Ha ez elég erős, akkor nincs akadály, ami ezen túlnőhetne.

Szoktál a versenyekre mentálisan készülni? Ha igen, hogyan?

Gyakran vizualizálom magam a célegyenesben haladva, a képet is látom, az érzést is érzem, sőt, néha a zenét is hallom J. Ezenkívül, fontos jelen időben leírni a célokat, mint amik már meg is valósultak

Mennyi része a felkészülésednek a mentális tréning?

Üres időimben gyakorlom, rendszeresen. De volt olyan is, hogy a verseny előtt kiutaztam megnézni az utolsó párszáz métert, hogy hitelesen tudjam vizualizálni.

Verseny előtt miből áll a ráhangolódás? Van itt valami mentális technika?

Főleg abból, hogy jól ki tudjam aludni magam, jó egészségi állapotban érkezzem. Közvetlenül előtte már nem vizualizálok.

Szoktál félni egy verseny előtt? Izgulni? Aggódni?

Félni nem. Versenyláz azért előfordul, de egészséges mértékben.

Ha nehézséged adódik egy verseny során, hogyan oldod meg? Nyilván van egy fizikai oldala és egy mentális oldala is a „problémamegoldásnak”….

Fontos rendezni a gondolatokat. Fejben tiszta maradni. A mi sportunkban a hibák dominószerűen jönnek; fontos elvágni a veszteséget.

 Hogyan reagálsz lelkileg arra, ha nem úgy alakul a versenyed, ahogy elképzelted? Szintén a Yukon Quest-en az utolsó 30 km en lehagyott egy versenyző. Egyszerűen gyorsabb volt a csapata. Ez azért volt meghökkentő, mert a meggyőződésem az volt, hogy az elején bár sokan megelőzhetnek, a versenystratégiám struktúrája miatt a vége az enyém. Ott én előzök másokat. Úgy reagáltam, hogy beszálltam a kutyák mellé, és elkezdtem pedálozni, félig futva hajtani a szánt. Majd kiköptem a tüdőm, de így se értük utol az előzős csapatot.

Mennyire tudod függetleníteni magad ettől és a verseny hátralevő részére koncentrálni? Bármi történik, előre kell tekinteni.

Mivel szoktad bíztatni magad verseny alatt? Van valamilyen megszokott mondatod, mantrád? Fix mantra nincs, de valami olyasmire hegyezem ki, hogy " az elefántot is meg lehet enni, falatonként"

Szoktál valamilyen motivációs filmet nézni, van motivációs olvasmányod? Rengeteg motivációs könyvet ( többszázat) olvastam, mire én is írtam 1-2t. Most kifejezetten szakmabeli ( Iditarod-os) videók és könyvek azok, amelyek extra löketet adnak.

Mit tanulsz a versenyekből? Mi nyújt sikerélményt?

Le kell vonni mindig a tanulságokat.. Az én sportomban akár egy alaszkai "bennszülöttet" is nagy dolog megelőzni, ezek kutyaszánon születtek. Bár az élet más területein (üzleti élet vagy bestseller írás) az első helyet célozom be, itt tudok örülni a nem dobogós, hanem egyszerűen csak a teljesített versenyeknek is.

Vannak céljaid a mentális felkészülés, vagy mentális erő fejlesztése terén? Mit szeretnél elérni?

Inkább a fizikai területen vannak céljaim, ott érzem magam gyengébbnek. Eddig ezt még sikeresen kompenzáltam a mentális keménységgel.

 3_konyvvel.jpg

Ottó sikeres bestseller író, az üzleti tapasztalatairól nem csak könyveket írt, hanem motivációs  előadásokat is tart. A kutyaszánozással kapcsolatosan idén jelent meg három új könyve:

Balogh Ottó: Orrvérzésig kutyaszán! AcadeMe Publishing, 2017.

Balogh Ottó: Alfavezér. AcadeMe Publishing, 2017.

Balogh Ottó: Az Élet egy Expedíció. AcadeMe Publishing, 2017.

Még többet a szerzőről a http://iditarod.hu/  honlapon olvashattok.

 

A sportoló 10 parancsolata

 

  1. Végezd el becsületesen az edzésmunkát, tartsd be az edző utasításait!

  2. Dolgozz keményen és pihenj keményen!

  3. Mindig koncentrálj arra, amit csinálsz, légy ott fejben 100%-an!

  4. Legyenek konkrét céljaid: rövid és hosszú távúak egyaránt!

  5. Ne aggódj azon, amin nem tudsz változtatni. Csak azzal foglalkozz, ami tőled függ. A versenytársak teljesítményét nem tudod befolyásolni, de a sajátodat igen!

  6. A felkészülés nem csak a fizikai edzésekből áll. Figyelj az életmódodra, az étkezésedre, az alvásodra, a lelki békédre!

  7. Építsd fel apránként az önbizalmadat, higgy magadban!

  8. Készülj mentálisan is a versenyekre, nem elég a fizikai felkészülés!

  9. Soha ne add fel, tarts ki akkor is, amikor nagyon nehéz!

  10. Örülj a sikereknek, de tanulj a kudarcokból. Minden nehézség csak egy kihívás, ami lehetővé teszi a fejlődést!

20170613_172317-01-01.jpeg

Minél sósabb az izzadság, annál elégedettebb vagyok magammal!

 

Profizmus, szorgalom, kitartás. Így lehet legtömörebben jellemezni Simona Staicu olimpikon futót.  36 éves sportkarrier áll mögötte, egy junior világbajnoki cím, 23 román bajnoki cím, 28 magyar bajnoki cím, 30 éves junior Európa csúcs 1500 m-en, háromszoros Jungfrau Marathon győzelem, egy Two Oceans Marathon győzelem, háromszoros Pistoia-Abetone ultramarton győzelem és pályacsúcs, számos más maratoni és fél-maratoni győzelem és dobogós helyezések….  hosszasan sorolhatnám még az eredményeit. 50 m-től az ultramaratonig mindent kipróbált és mindenben sikeres. A sorozatnak természetesen nincs vége, az őszi szezonban három fontos versenyre készül, esze ágában sincs abbahagyni a futást. Még a Tokiói Olimpia is szóba kerül.

simona_kupak_es_kep.jpg

Simona egyik legnagyobb erőssége a stabilitás. Nincs rossz szezon, nincs feladott verseny, nincs teljesítménycsökkenés, nincs motivációvesztés. Gyerekkora óta ugyanazzal a lelkesedéssel és győzni akarással fut, ugyanolyan szorgalmasan vezeti edzésnaplóját és ugyanolyan fegyelmezetten követi a szabályokat.

Pár éve tettél egy próbálkozást a visszavonulással. De mégis itt vagy, erősen és elszántan.

Igen, most decemberben lesz 36 éve, hogy futok - megállás nélkül! A két lányom is úgy született, hogy közben végig futottam. Jankával még versenyeztem is. Van, aki nem is tudja, hogy Dorci, a második lányom is megszületett. Nem tartottam szünetet. Aztán 2014-ben valóban jött egy időszak, amikor azt gondoltam, talán ideje megpihenni. Akkor sem hagytam abba a futást, de csak jólesően kocogtam naponta 20-30 percet. Aztán elmentem a Szilveszteri futásra, ahol harmadik lettem, úgy, hogy 4 percen belüli ezreket futottam. Ez meggyőzött, hogy folytatnom kell.

Miért fordult meg egyáltalán a fejedben, hogy abbahagyod? 

Annyi minden mást szeretnék csinálni, amire most az edzéseim miatt nem marad időm. De egyelőre nem tudom abbahagyni. Nem lehet. Nem megy. Persze most már nem edzek olyan keményen, mint előtte. A tavalyi maratonom után már csak naponta egyszer edzek. Szigorúan. Az idén a maratoni után megint kicsit visszaveszek: csak heti hatszor fogok futni, hetente egy teljes nap pihenőm lesz. Fokozatosan próbálom csökkenteni az edzésadagot. Teljesen abbahagyni nem is fogom tudni soha. Nem érzem jól magam, ha nem mozgok.

Az idei évem nagyon jól alakult, mindenhol a szervezők meg akarnak győzni, hogy jövőre is menjek vissza, induljak ismét a nagy versenyeken: „Szükségünk van rád, különlegessé teszed a versenyünket!” – úgyhogy nem tudom abbahagyni, benne vagyok a mókuskerékben.

Hogyan kezdődött az életedben a futás?

Kislány koromban Romániában Nadia Comaneci tornász volt a nagy sztár, mindannyian néztük a tévében a versenyeit, én is olyan ügyes szerettem volna lenni, mint ő. El is vittek a szüleim a válogatóra, de kiderült, hogy 8 évesen már „túlkoros” vagyok ehhez a sporthoz. Nagyon elszomorodtam, de aztán láttam Maricica Puica-t (román középtávfutó , a legkiemelkedőbb eredménye a Los Angeles-i Olimpián arany és bronz érem 3000 m és 1500 m futásban – a szerkesztő megjegyzése) versenyezni, és hirtelen új lelkesedéssel fordultam a futás felé. 10 évesen kezdtem el komolyan futni, el is kerültem Deva-ra sportiskolába. 19 évesen junior világbajnok lettem 3000 m-en. Azóta töretlen a sportkarrierem. Most a győri Ifjúsági Olimpia kapcsán szúrta ki valaki, hogy 1500 m-en még mindig én tartom az Európa csúcsot.

Nagyon tehetséges vagy. De nyilván a fizikai adottságokon túl szükség volt másra is a csúcsok döntögetéséhez.

Mindig nagyon szorgalmas és fegyelmezett sportoló voltam. Soha nem lógtam el az edzéseket. A társaim rendre csaltak, de én nem. Megcsináltam mindent, amit az edző előírt. Egyetlen egy alkalomra emlékszem, amikor elbújtam a bokorba, mert nem bírtam már futni. Egy verseny előtt volt, délelőtt az edző kiküldött átmozgatni. Annyira fáradt voltam! Ebéd után 4 órát aludtam egyhuzamban. Aztán este 4:08:85-el országos csúcsot futottam 1500 m-en. Elég komolyan edzettünk, volt olyan, hogy 15 évesen heti 200 km-t is futottam. Edzőtáborban napi 3 edzésünk is volt. Ma már nem csinálnék ilyet. De jól fel volt építve, nem sérültünk meg, nem égtünk ki.  Még ma is megvan minden edzésnaplóm.

Mutatja. Megsárgult lapokon gyönyörű szépírással, rendezett formában ott van minden: edzések, versenyek, eredmények, gondolatok, idézetek…

Nagyon szorgalmas voltam. Pedig ez ritkaságszámba megy, mert a körülményekhez képes gazdag családból származom, megvolt mindenünk. Egy nagy 8 szobás lakásban éltünk, a szüleim mérnökök voltak, nálunk minden volt az asztalon, amit mások csak karácsonykor láttak: narancs, csokoládé, ikra… Én mégis szorgalmas voltam mindenben –sportban és tanulásban egyaránt. Ehhez fegyelem is kell. Nézem a fiatal futókat – tegnap is kint voltam a magyar bajnokságon. A 14-15 éves fiúk futnak olyan időket, mint én ugyanebben a korban, sőt, én jobbakat futottam. Sokan voltunk tehetséges fiatalok, húztuk egymást. Volt egy állandó versengés, egy kis egészséges irigység, féltékenység közöttünk.

 Néha megkapom, hogy túl szigorú vagyok. Nem tudom. De eredményeket csak úgy lehet elérni, ha komoly edzésmunkát végzel. Elnézem a gyerekeimet is: nagyon ügyesek, tehetségesek, okosak, de nem elég szorgalmasak.

Te a tanulást is nagyon komolyan vetted. Tulajdonképpen még most is tanulsz…

Igen. Az iskolában jeles voltam, tanulmányi versenyekre jártam. A felvételi vizsgákon elsőként jutottam be, matekból jelesre vizsgáztam. Később kémiából is. Sokáig orvos szerettem volna lenni. Aztán a sportpszichológus meggyőzött, hogy a futásban kivételes karriert futhatok be, világot láthatok, hírnevet szerezhetek. E mellett döntöttem. Romániában elvégeztem a Sport Akadémiát, ami abban az időben egy komoly 5 éves képzés volt, így testnevelés tanár és szakedzői végzettségem is van. Itt Magyarországon, az ELTE-n román-angol bölcsész szakon kiváló diplomát szereztem. Most a Master’s képzésemet végzem román irodalom és kultúrából.  A következő lépés a TF sportmenedzseri szaka lesz.

Hány nyelvet is beszélsz?

Öt nyelvet: román, magyar, angol, francia és olasz. Volt olyan verseny, ahol egyszerre használtam mind az ötöt, mert mindenféle nemzetiséggel voltam körülvéve. Csodálkoztak is.

Van némi hasonlóság közted, és Paula Radcliff- a női maratoni csúcstartó között – neki is tanári végzettsége van és ő is sok nyelvet beszél.

Igen, a sors iróniája, hogy ifi korunkban volt olyan versenyünk, ahol megvertem őt. Én megnyertem a versenyt, ő 5 vagy 6 lett. Persze ő 2 évvel fiatalabb, mint én. Akkor még nem sejtettem, hogy később ő lesz a maratoni csúcstartó!

De Te még mindig futsz! És nem is akárhogyan! Mit gondolsz, mi a titka ennek a hosszú sportkarriernek?

Okosan futottam. Egy évben van 2-3 fontos verseny, ahol maximumot futok. Ott fontos az időeredmény, ezekre edzek egész évben. Közben pedig van pár versenyem, ahol egy kicsit rafináltabban versenyzek, nem fontos az időeredmény, csak a helyezés. Akkor nem futom ki magam. A szervezetet nem lehet állandóan leterhelni. Most már a maratoni táv is egyre nehezebb. Az utolsó 10-12 km már nagyon szenvedős. Egyre nehezebb fejben feldolgozni ezeket a fájdalmakat.

Ha jól emlékszem, Frank Shorter mondta, hogy mielőtt elindulsz egy maratonin, el kell felejtened az előzőt.

Igen, mert pontosan tudod előre, mennyire fog fájni a vége. De én még bírom, vállalom a szenvedést. Ezt persze azért is tudom megtenni, mert mindig tisztán versenyeztem. A teljesítményfokozó szerek azért veszélyesek, mert túlhajtják a szervezetet. Normális körülmények között a szervezet csak 90%-ban tudja felhasználni az erőforrásait. Mindig vigyáz arra, hogy maradjon tartalék. A dopping szerekkel 98-99%-os teljesítményt is el lehet érni. De ennek ára van.

Többször olvastam a futásaidról szóló írásaidban, hogy versenyen „alkotsz”.

Igen, én ezt így gondolom: egyesek festenek, mások írnak. Én a futásaimmal „alkotok”. Azért is edzek olyan szorgalmasan, hogy a versenyeken „alkotni” tudjak. Mindig szeretnék valamit letenni az asztalra. Ezért én becsületesen felkészülök minden versenyre. Olyan versenyen nem is indulok, ahol azt érzem, hogy nem vagyok felkészülve. Bár ilyen nem igazán fordul elő. Előre megvan egész évre az edzéstervem. Pontosan tudom, hogy mikor milyen versenyeken fogok futni, és milyen edzésekre van szükségem ahhoz, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Az edzésmunkával pedig nagyon szigorú vagyok magamhoz. Talán az utóbbi időben már előfordult, hogy ha nagyon fáradtnak éreztem magam, akkor egy kicsit visszavettem, kevesebbet futottam. Ehhez kell a sok tapasztalat. De a résztávos edzéseket például nagyon szigorúan elvégzem.

jungrfau.jpg

Te írod saját magadnak az edzéstervedet?

Most már igen. Ezt tanultam és nagyon sok tapasztalatom van már benne. De azt kell mondanom, hogy elég szigorú edző vagyok! (nevet) A jó edzésterv olyan, mint egy határidő napló. A versenytől visszafelé kell elkészíteni, és több kontroll pontot kell beiktatni. Ellenőrizni: jó úton járok? Jól fejlődök? Elértem, amit erre az időszakra megterveztem? A disznót nem karácsony előtt egy héttel kell felhizlalni. Nem elég a cél, pontosan tudni kell, hogy mikor mit kell tenni. És azt meg is kell csinálni.

Most például: eldöntöttem, hogy augusztus elsején kezdem a felkészülést az őszi szezonra. Már alig vártam, hogy kezdődjenek az edzések. Már most olyan izgalomban élek, hogy ez a felkészülésem, annyira lelkesen csinálom! Már kezdek fejben is erős lenni. Tudom, hogy szeptember 9-én lesz a Jungfrau maratoni, október 15-én a Budapest maratoni, november 4-én az 50 km országos bajnokság. Megvannak a célok, megvan az edzésterv, és szorgalmasan, fegyelmezetten csinálom.

Nagyon szigorú vagy magadhoz!

Igen, ezt részben a családból hozom magammal. A szüleim két fontos dologra tanítottak meg gyerekkoromban: az egyik, hogy legyek szorgalmas, a másik, hogy segítsek mindig másokon. Azt hiszem, mindkettőt sikerült egy életre megtanulnom. A másik oldalon fiatalkoromban jó edzőim voltak. Szigorúak, akik sokat vártak el, de mégis olyan jól ismerték a határokat, hogy soha nem sérültem le, nem égtem ki. Megtanultam én is, hogy nagyon keményen meg kell dolgozni mindenért, rendszert kell vinni az edzésekbe és az életbe, a szabályokat be kell tartani. Én mindenben ilyen vagyok, nem csak a sportban. Most például olaszul tanulok, néha esténként azt mondom magamnak: Nem állsz fel addig innen, amíg ezt meg nem tanulod!

Hogy tudsz ennyire kemény lenni?

A minap valaki írt nekem és tanácsot kért, hogy mit tegyen, mert nincs motivációja az edzésekhez. Írtam is neki: „Cél, cél, cél!” Én már alig várom az őszi versenyeket!  Célok nélkül nem lehet élni, nem lehet edzeni!

Másik oldalon meg gyerekek vagyunk… (nevet) Most kaptam az Asics-től egy nagyon szép futóruhát! Alig várom, hogy abban futhassak! De ahhoz, hogy ilyen szép kis nadrág legyen rajtam, nagyon jó formában kell lennem, jól is kell kinéznem! Úgy készülök erre az új ruhára! Ez feldob!

Beszéljünk egy kicsit a versenyeidről.

A miheztartás végett itt vannak Simona legjobb idői:

1500 m: 4:08:85

Pitesti

28 JUN 1986

3000 m: 8:55: 67

Lisboa

16 JUN 2001

5000 m: 15:36.69

Budapest

23 JUN 2001

10000 m: 32:36.88

Szombathely

13 MAY 2001

Fél-maratoni: 1:10:11

Den Haag

25 MAR 2000

Maratoni: 2:29:59

Milano

1 DEC 2002

 

 

 

 

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? Melyek voltak a kedvenc versenyeid?

Természetesen a világbajnoki címemre vagyok a legbüszkébb. De a legnagyobb teljesítménynek mégis a hegyi maratonokat tartom. Például a Jungfrau Marathont (szerző megjegyzése:  565 m-ről indul a svájci Interlaken-ből, a legmagasabb pontja 2.205 m a 41 km-en. 1829 emelkedő, 305 lejtő, mindez úgy, hogy az első 10 km még szinte teljesen lapos pályán vezet, a keményebb emelkedők 25 km-nél kezdődnek), amelyet eddig háromszor megnyertem. Teljesen más lefutni 3000 m-t pályán 9 perc körül, ami persze minőségi munka, de össze sem lehet hasonlítani avval a több mint 3 órás szenvedéssel, amit egy ilyen hegyi maratoni közben tapasztalsz meg. Erre szoktam mondani, hogy „Minél sósabb az izzadság, annál elégedettebb vagyok magammal!”.

Nagyon szerettem a Two Oceans Maraton-t is (Dél-Afrikai Köztársaság, Fokvárosból indul, és valóban a két óceán mentén vezet a pálya, az Atlanti óceánnal kezdődik és az Indiai Óceán partjainál ér véget. A maratoni távnál hosszabb, 56 km), amelyen 8-szor indultam, egyszer meg is nyertem, de voltam harmadik, negyedik és nyolcadik is. A Swiss Alpine-on harmadik lettem a leghosszab távon, a 78 km-en, az LGT Marathont  5-ször futottam, 2010-ben megnyertem, idén második lettem. (Swiss-Alpine az egyik legnevesebb európai hegyi maratoni, a hosszú táv 78 km, az LGT maratoni Lichtensteinban 1800 m emelkedővel szintén az egyik legnehezebb hegyi maraton)  A Pistoia-Abetone-t (hegyi ultrafutó verseny)eddig  háromszor nyertem, én tartom a pályacsúcsot is.

Összesen 18 maratonit futottam 2:40-en belül, de ezek közül a legtöbb 2:35 belül van. A legrosszabb maratoni időm 2:50:28, tavaly futottam. A legjobb maratonom 2:29:59 (Milánó Maraton) . Sok fél-maratoni és sok maratoni távon nyertem. De ultratávokon is jól szerepeltem. Egyedüli magyarként kétszer futottam a Comrades Ultrát (Dél Afrikai köztársaság, 90 km emelkedős pálya, egyik évben felfelé, másik évben lefelé futják) egyszer felfelé, egyszer lefelé, 9. lettem mindkétszer. Kétszer nyertem meg a magyar OB-t 50 km-en.

Minek köszönhető, hogy annyira jól megy neked a hegyi futás?           

Emelkedőn jól tudok futni, mert jó a technikám. Könnyű vagyok, és a súlypontom is hátrább van, ezért pont olyan szögbe kerülök, hogy könnyedén tudok felfelé futni. Kivéve magaslaton, azt nem bírom. Magaslaton mindig elvérzek. Meg a combjaim sem olyan erősek már, de azért ezt még megoldom.

simona_felfele.jpg

Milyen erősségeid vannak még?

Szorgalom. Néha elhangzik: „Micsoda tehetség! Kár, hogy nem olyan szorgalmas.” Én úgy gondolom, hogy a tehetséghez az is hozzátartozik, hogy valaki képes a nehéz, monoton edzésmunkát is elvégezni. A megfelelő hozzáállás is szükséges, nem csak a fizikai adottságok. A mentális rész nélkül nem lesz senki kiemelkedő sportoló.

Türelem. Kitartás. Soha nem adok fel egy versenyt sem. Például most a Pistoia-Abetone hegyi ultrán sokáig a második helyen voltam. Tudtam, hogy ha az emelkedőn nem előzöm meg az első helyezettet, akkor nincs esélyem, mert ő lejtőn nagyon jó. De türelmesen futottam, a saját versenyemet követtem. Sokáig nagyon messze volt tőlem a másik lány. Mégis a vége felé közel kerültem hozzá, mert ő elfáradt. Akkor összeszedtem minden erőmet, és le is győztem.  

Okosan futok. Nekem minden verseny egy matematikai feladat. Úgy szoktam kifejezni: ha be akarsz jutni egy szobába, amelyben ott leselkednek az oroszlánok, mehetsz úgy is, hogy berúgod az ajtót, de akkor már rád is rontottak az oroszlánok. Én inkább óvatosan csak belesek, mindig türelmesen várom, hogy mikor tűnnek el, mikor jön el az én időm, amikor nyugodtan be tudok lépni. Mindig türelmesen futok, számolgatok, és várom, hogy mikor fárad el a másik, mikor tudom megelőzni. Hiába van előttem 2-3 perccel, én futom az én versenyem, 30 után aztán lehet menni. 42 km-en kell elsőnek lenni!

Mi a mentális stratégiád, amikor egy versenyen már nagyon szenvedsz? Mivel motiválod magad, hogy ne add fel?

Nevet. Ilyen nem volt! Nagyon kevés versenyen álltam ki. Egyszer, mert elestem.

Veszekszem magammal: „Gyere már Simcsi, ne add fel! Nem igaz már!  Nem bírod? Gyere, ne csináld! Kapd össze magad! ”

Mintha két személy lenne bennem, akik veszekszenek egymással. Például most is Pistoia-Abetone-n végig szenvedtem, de azt mondtam magamnak: „Simcsi, csak fusd végig! Ez nem a te napod, de nem baj, csak fusd végig.” Bízni kell magadban, és optimistának kell maradni, végig pozitívan kell hozzáállni. „Igaz, hogy csak második vagy, de ne add fel Simcsi, mert soha nem lehet tudni”. Ez a stratégia nyerő is lett, mert a végét már nem bírta a lány. Mindig kérdeztem verseny közben: „Dove e la prima donna?” és eleinte csak legyintettek, hogy messze. Aztán a vége felé kérdeztem egy öreg bácsitól is, ő pedig meglepetésemre azt mondta, hogy egy percre. Akkor már örültem, mert lehet, hogy van az 2 percre is, de már közel kell lennie, másképp nem emlékezne rá a bácsi. És úgy is volt, hamarosan utolértem. Szóval soha nem szabad feladni!

Van gyengeséged is?

Biztos. (hosszasan elgondolkodik…)

Most, de csak most: már nem küzdök úgy, mint régen. Kicsit kopott az akaratom. De szerintem ez sem igazán. Talán egy kicsit könnyebben feladok egy hajrát.

A legemlékezetesebb hajrám Dóczi Évával volt egy 5 km-es futáson a rakparton, én nyertem 10 cm-re! De sokszor volt így, hogy az utolsó méterekig küzdöttem!

Nagy küzdő vagy!

Én akkor is nagyon küzdök, ha csak a harmadik hely a tét. Semmit sem adok fel könnyen. Képes vagyok úgy kifutni magam, hogy utána le kell feküdnöm a pályára, de akkor sem lassítok a vonal előtt. Végig futom a távolt teljes erővel.

Sokszor mondják nekem, milyen könnyedén futottam a Budapest Maratont, mert mosolyogtam közben. Ha tudnák a mosoly mögött milyen fájdalmaim voltak! Volt úgy, hogy hazaértem, és 39 fokos lázzal feküdtem utána, a gyerekek ápoltak. Valaki kérdezte, hogy ünnepelted a győzelmet? Hát így…ágyban…

A sebesség gyilkol. Emlékszem egy versenyre, a Lichtenstein maratonira. Egy magyar kolléganőmmel voltam egy szobában. Én második lettem, ő ötödik, de úgy, hogy egy órát vertem rá. Verseny után én alig vártam, hogy a szobába érjek, csak feküdni tudtam. Ő bejött, és elkezdett ugrálni. Nem futotta ki magát, van, aki nem tud szenvedni, nem tudja kihajtani magát.

Honnan jön ez? Genetika vagy személyiség?

Szerintem hoztam a családból is. Úgy tanultam a szüleimtől, hogy minden kicsi számít. A gyerekeimben is nagyon erős a versenyszellem. Ezen kívül az optimizmus is sokat számít. Alapvetően optimista vagyok, de ebben a tapasztalataim is megerősítettek.

Olvastam egy bejegyzésedben, hogy a kudarcoknak sok mindent köszönhetsz!

Engem mindig nagyon motiválnak a kudarcok. Na, majd megmutatom!

Ha nem sikerül valami, mindig az a kérdés „hol hibáztam?” Alig várom a következő versenyt, hogy kijavítsam a hibáimat. Nem a sikerektől fejlődsz, hanem a kudarcokból! Manapság túl sokan követik el azt a hibát, hogy leengednek, miután sikereket érnek el. „Minek eddzek olyan keményen, úgyis én vagyok a legjobb.” Nem lehet így gondolkodni!

A másik nagy hiba, amit sokan elkövetnek, hogy nem tudják reálisan értékelni a saját teljesítményüket. Én most tisztában vagyok azzal, hogy nem tudok már 2:35-öt futni maratonin. Látom az edzéseimből. Sokan nem mérik fel reálisan a saját erejüket, aztán csalódás éri őket. A számok pedig nem hazudnak.

pistoia.jpg

Nálad nem szokott előfordulni, hogy jobb eredményt érsz el versenyen, mint amit edzéseken futottál?

Én mindig jobb eredményt érek el versenyeken.  Versenyen annyira össze tudom szedni magam, lehet, hogy kicsit túl is hajtom magam. Ez azért van, mert fejben annyira erős tudok lenni.

Vállalom a szenvedést, a fájdalmat. Minden résztáv, minden verseny fáj. Meg kell tanulni elviselni. Az nyeri a versenyt, aki fejben jobban el tudja viselni a kellemetlenséget és a végén is erős tud maradni. Mindig mondogatom magamban: „Á, nem csak nekem fáj. Az ellenfeleknek is fáj.” Ezen pszichésen túl kell tenni magad. Ez is tehetséghez tartozik.

Szoktál izgulni verseny előtt?

Izgulás nélkül nincs verseny. Ezáltal termelődik a szervezetben az adrenalin és noradrenalin.  Ha izgulok, akkor tudom, hogy jót fogok futni. Ha már nem izgulok, akkor nem teszem úgy oda magam. Ha már túl sok az izgalom, az túlságosan kifáraszt. De szerencsére kontrollálni tudom ezt is, nem izgulok túl semmit.

Szoktál mentálisan készülni a versenyekre?

Már most készülök a Jungfraura! (szeptember 10-én lesz). Arra gondolok, hogy bár nagyon nehéz lesz, de nem szabad feladni, keményen kell futni a végéig!

Előző este átgondolom a taktikámat. Persze ez a taktika változhat verseny előtt. Időjárás, rajtlista, pálya. Kiskoromban irányítottak, de 17-18 éves koromtól egyedül döntök a stratégiáról. Hogy jól csinálom, azt bizonyítja, hogy még itt vagyok most is jó eredményekkel és élvezem is.

Önbizalom – honnan jön nálad?

Bízom az edzésmunkában. Bízom abban, hogy rendesen felkészültem. Az edzés sosem hazudik. Nincs olyan, hogy jó állapotban vagyok, és nem jön ki versenyen. Ha fáradt is vagyok egy kicsit, bízok magamban, és a teljesítmény kijön.

Szoktad érezni, hogy mentálisan elfáradtál és kell egy kis pihenő?

Igen. Persze. Most például kicsit elegem lett az aszfalt versenyekből, szívesebben versenyzek a hegyi maratonikon. Itt teljesen más a fáradtság. Befutok, és nem érzem olyan fáradtnak magam. Pedig verseny közben nem tudtam volna gyorsabban futni. A városi maratonoknál a sebesség gyilkol.  Annyira tudok ott szenvedni. Viszont a hegyi futásokon nem fáradok annyira el, mert a magaslat miatt a szív és a tüdő nem tud olyan maximumon teljesíteni, mint sík terepen. 

Hogy tudsz még 46 évesen kemény résztávokat futni?

Amit a fiataloknak is mindig mondok: az iskolában is oda kell figyelni, akkor nem kell otthon tanulni. Ugyanúgy az edzésnél is: most van 1,5 órám a résztávokra, az az idő alatt teljesen arra koncentrálok. Nincs más a fejemben. Nem csinálok fél munkát. Ha 10 X 1000, akkor 10 X 1000. Most már néha megengedem magamnak, hogy csak 8 x 1000, de ez nagyon ritka. Mindig mondom magamnak „Simcsi! Úgy írta az edző neked - Én  (közben nevet) – akkor úgy kell csinálni!” Ha fáradt vagyok, akkor kevesebbet csinálok. Ez az edző dolga lenne, hogy lássa, mikor kell visszavenni, de én már vagyok annyira tapasztalt, hogy tudom. De általában megcsinálom. A többi futásnál néha lazán futok. De ha résztávról van szó, akkor ott nincs kompromisszum, azokat megcsinálom. Ma is résztávos edzésem van, ezreket futok.

Mennyire futod most az ezreket?

Most mivel megyek a Tiszaújvárosi versenyre, ahol 14 km-t kell futnom, gyorsulnom kell. Így most 3:30 belül kell futnom az ezreket. Kezdem úgy, hogy 3:32, aztán 3:30, majd 3:27 lesz a vége. De nem futok sokat, 6-8 ezret. De többet pihenek. A múlt héten 10 X 500 kellett futnom, 1:45 és 1:42 között teljesítettem.

Vannak példaképeid?

Régen voltak: Maricica Puica és Mary Decker. Annyira tetszett, ahogy Decker futott, először középtávokat, 3000 m-t, aztán hosszabbakat is, de nagyon csalódtam benne, mert elkapták doppingolni. Utána már senki.

Ha újra kezdhetnéd, mit csinálnál másképp?

Szintén atlétizálnék, de kevesebb munkát fektetnék bele, inkább minőségre mennék, nem mennyiségre. Más versenyeket választanék. Nem mentem volna annyi nagy versenyre, ahol nagyon magas szintem kell futni, hanem több kisebb versenyre, ahol jó helyezést értem volna el. Szóval nagyjából ugyanazt csinálnám, csak kicsit okosabban.

Ha visszanézek a karrieremre, nem teljesítettem rosszul: több mint 500 kupa, több mint 1000 érem. És 200.000 km a lábamban!

Érdekes, mert itthon nem sokan tudják rólam, hogy milyen eredményeim vannak. Például csütörtökön még kis szürke egér vagyok az egyetemen, aztán jön a hétvége, kiutazok valamilyen versenyre, ahová meghívtak, virágokkal várnak, autogramot kérnek, ünnepelnek és csodálkoznak, hogy ebben a korban hogy tudok ilyen jól futni. Jó érzés, hogy megállítanak az emberek: „Jaj de jó, hogy veled futhattam, mert apukám mesélt rólad….te vagy a példaképem…”Nekem akkor már jó versenyem lesz, főleg, ha még érmet is nyerek.  Vagy például a trieszti maratonin már tapsoltak nekem a rajt előtt, pedig még egy lépést sem tettem. Volt olyan versenyem is Németországban, hogy ötször második helyen végeztem. A közönség már olyan hangosan kiabált a cél előtt, hogy végre nyerjem meg a versenyt! Egyszer Hollandiában a világcsúcstartót megvertem! Akkor is, hogy kiabált a tömeg! Hányszor kaptam konfettit a cél előtt! Rengeteg szép emlékem van. Talán egyszer leírom…

Milyen céljaid vannak a futásban?

Már gyorsabb nem leszek. Elkezdek lassulni, de az a célom, hogy lassabban lassuljak. Még mindig szeretnék magamnak bizonyítani.

Már nem edzek annyit, mint amennyit szoktam, 150-160 km-t egy héten. Már csak 100-110 km-t futok. Ez szakmai kihívás is, hogy ennyi kilométerrel még jó eredményeket érjek el. És sikerül. Ez nagy elégtétel.

Ez, ahol most vagyok, nagyon sok év munkája. Még mindig azokat a gyümölcsöket szedem össze, már a földről…

Milyen céljaid vannak a futáson kívül?

Szeretném ezt a sok tapasztalatot továbbadni. Akár szakedzőként. Most is vannak tanítványaim, amatőr sportolók. De szeretnék valamikor komolyan edzőként dolgozni. De ez egy nagyon kemény munka. Magamból kiindulva, tudom, mennyi szenvedéssel, lemondással jár. A szabályokat be kell tartani szigorúan. Nagy felelősség is egyben.

Mit tanácsolsz az amatőr sportolóknak?

Ha már fut, vegye komolyan. Ha már szánt rá időt, akkor azt használja ki rendesen. Lehet, hogy én más szemlélettel nézem, egy amatőr sportolónak lehet, hogy nem olyan fontos az eredmény, inkább csak az, hogy jól érezze magát. De szerintem mindenki örül annak, ha látja a fejlődést. A kényelmes futással nem lehet fejlődni. Egy kicsit szenvedni kell, ha jobb akarsz lenni.

Ha össze szeretném foglalni, hogy milyen személyiség vagy – nem csak sportban -, azt mondanám: fegyelmezett, határozott és szerény. Egyetértesz?

Nézd meg az edzésnaplóimat, szinte mindegyikbe ott van ez az idézet: „Az üres kalász fenn hordja a fejét, a teli meghajol.”

 

 kupak_szekrenyben.jpg