Az előző részben azt jártuk körbe, hogy milyen szabályok szerint működnek a tudatalatti folyamataink (a tudatalattit és a tudattalant itt gyakorlati megfontolások miatt együtt kezeljük. A különbségekről bővebben az előző bejegyzésben olvashatsz). Ahhoz, hogy ténylegesen is befolyásolni tudjuk, fontos leszögezni, hogy a tudatalatti nem az ellenségünk.  Leginkább hálásak lehetünk neki, hiszen ő az, aki megkímél egy csomó ingertől és feladattól, állandóan résen van, csendben dolgozik a színfalak mögött. Véd és oltalmaz az általa veszélyesnek vélt helyzetekben. Ha néha melléfog és kevésbé hatékony megoldásokat alkalmaz, az nem az ő hibája. Emlékszünk? Ő egy 7 éves gyerek szintjén működik, azaz szó szerint ért mindent, kivéve a „nem”-et, amit egyáltalán nem ért! Szelektál, főleg a képekre és érzelmekre reagál, mágikusan gondolkodik, nem tud különbséget tenni az elképzelt és valós élmények között, szimbólumokkal kommunikál, kreatív és eredeti ötletei vannak, de az információkat sajátos logikával köti össze, többnyire az érzelmi szálak mentén. Ha rossz „parancsokat” kap, akkor rosszul végzi a munkáját. Ezért ahelyett, hogy haragudnánk rá, inkább segítsünk neki. Figyeljünk oda arra, hogy milyen utasításokat adunk neki, mert ő azt fogja végrehajtani, amire kértük! Márpedig szó szerint! Alakítsunk ki jó kapcsolatot a tudatalattinkkal, kommunikáljunk vele gyakrabban, legyünk nyitottak a jelzéseire. Ugyanis a kommunikáció kétirányú, a tudatalattink folyamatosan küldi az üzeneteket felénk, amit mi néha a „nagy zajban” nem hallunk vagy nem akarunk meghallani. Néha meg szándékosan elhallgattatjuk – például egy fájdalomcsillapítóval. Ráerőltetjük az elvárásainkat, és nem figyelünk oda a mondanivalójára.  Ha ő a gyerek, akkor mi néha elég rossz szülők vagyunk, ugye?

Hogyan kerüljünk közelebb a tudatalattinkhoz? Hogyan tanuljuk meg befolyásolni?

Nagyon röviden és velősen megfogalmazva: ne harcoljunk ellene és ne próbáljunk erőszakkal túljárni az eszén! Mihelyt megérzi, hogy be akarjuk csapni, dacolni fog, és még azért sem teszi azt, amit szeretnénk! Közelítsünk inkább barátként hozzá, hiszen a céljaink közösek!

Mit jelent ez a gyakorlatban? Amit nagyon sokszor eljátszunk magunkban, az a következő:

Tudatos Én: Nem aggódom, menni fog. Nem fogom elrontani. Igaz, a múltkor sem sikerült.

Tudatalatti: Aha, szóval aggódunk! Elrontjuk! OK, akkor nem kell törnöm magam. Rontunk. Az egyszerűbb. Azt már tudjuk, hogyan kell.

Tudatos Én: De most tényleg meg szeretném csinálni! Magabiztos és erős vagyok!

Tudatalatti: Ne viccelj! Remeg a lábunk, görcsbe van a gyomrunk, izzad a tenyerünk. Hogyan sikerülne? Magabiztos? Na, ne! Te hülyének nézel engem!

Tudatos Én: Most jobban felkészültem. Nagyon sokat gyakoroltam. Sikerülni fog!

Tudatalatti: Jó, jó, de még nem látom, hogy ettől mi lesz jobb! Talán majd egyszer, valamikor a jövőben sikerül. De amit biztosan tudok, az az, hogyan kell elrontani. Azt már sokszor átéltük mi ketten. Az könnyen megy nekünk! Emlékszel a múltkor is! Tessék, itt a kép! Csak, hogy te is lásd!!!

Ez tehát nem a helyes irány. Nem igazán sikerült sem kicselezni, sem magunk mellé állítani a tudatalattinkat. Milyen hibát követtünk el? Nos, nem egyet, hanem jó párat!  Lássuk csak: negatívan fogalmaztunk, így a tudatalatti csak azt érzékelte, hogy „aggódok” és „elrontani”. A pozitív kijelentést is jövő időben fogalmaztuk meg, így a tudatalatti ráérősen vette tudomásul, hogy nem most várunk el magunktól valamit, hanem csak valamikor a jövőben. Ráadásul be is akartuk csapni! Kijelenteni, hogy „magabiztos vagyok”, amikor minden testi tünet a szorongásunkra utal, nem igazán működik! Hiába próbáltuk észérvekkel meggyőzni, hogy sokat gyakoroltunk, most jobban felkészültünk, a tudatalatti nagyon gyorsan felidézte számunkra azt a képet, amit ő ehhez a helyzethez asszociált, amelyhez erős érzelmi szálakkal kötődik, és amit jó erősen elmentett magának.

Most nézzük meg, hogyan kéne a tudatalattit magunk mellé állítani és a kívánt irányba befolyásolni:

Tudatos Én: Cseréljük ki ezt a képet arra, amikor gyakoroltam, és jól ment! Milyen ügyesen megoldottam! Hogyan is csináltam? Most visszajátszom még egyszer!

Tudatalatti: Itt tényleg jól megy! Lássuk csak! Tényleg én vagyok ez, akinek sikerül?

Tudatos Én: Nézzük végig többször, mint egy filmet! Én vagyok ez, én csinálom! Milyen szuperül megy! Ez igen! Most már tényleg magabiztosabb vagyok, nem csak mondom!

Tudatalatti: Itt tényleg szuperül megy! Szép ez a kép! Milyen élesek a részletek! Milyen kellemes ezt a képet nézni! Ez nagyon tetszik! Jól érzem magam! Ez igen! Ezt szeretném! Megy ez nekünk! Alig várom, hogy kipróbáljuk!

Tudatos Én: Most, hogy egy kicsit bizakodóbb vagyok, ismét megpróbálom élesben! Ha egyszer meg tudtam csinálni, máskor is megy ez! Hol is van az a kép?

Tudatalatti: Itt a kép! Ez a kedvenc képem! Olyan jól érzem magam, ha ezt nézegetem!  Így kell ezt csinálni! Látod? Gyere, csináljuk meg újra!

Röviden az alapszabályok

Kissé leegyszerűsítve, de valahogy így működik a tudatalatti. Itt vannak röviden az alapszabályok:

• kommunikáljunk képekben és szimbólumokban
• használjuk fel az érzékszervi tapasztalatokat
• hívjuk elő a pozitív érzelmeket
• fogalmazzunk pozitívan, azaz ne használjunk tagadást
• arra fókuszáljunk, amit el akarunk érni, és ne arra, amit el akarunk kerülni
• fogalmazzunk jelen időben
• ne használjuk a „szeretném” vagy „akarom” igéket
• fogalmazzunk világosan és pontosan
• a negatív érzelmeket ne nyomjuk el, hanem helyettesítjük pozitív érzésekkel
• a képeket és a megerősítéseket ismételjük minél többször (de minimum 7-szer)
• a szuggesztiókkal ne rugaszkodjunk nagyon el a realitástól
• haladjunk lépésről lépésre, ne várjunk el lehetetlent
• ne harcoljunk ellene, akkor a tudatalattink makacsul ellenáll
• kerüljük meg az ellenállást a közös célok megfogalmazásával
• változtassunk a rutinokon, szokásokon

Elemzés

A fenti példa meglehetősen leegyszerűsítve mutatta be a tudatalattink befolyásolásának folyamatát. A helyzet azonban a legtöbbször egy kicsit bonyolultabb ennél. Először is, nem mindig tudatosul bennünk, ha a tudatalattinknak más szándékai vannak. Lehetnek olyan események is a háttérben, amelyeket nagyon régen, például gyerekkorunkban éltünk át, és már egyáltalán nem is emlékszünk a körülményekre. Minden, ami megmaradt bennünk, az egy bizonytalanság, egy negatív érzés, amit eddig még nem sikerült nyakon csípni és feldolgozni. Például ha a főnökünk ránk ordít, nem értjük, miért blokkolunk le, és miért nem tudjuk értelmesen elmondani a meglátásainkat. Edzésen már nagyszerűen megy minden, de a hétvégi versenyen, ahol a szüleink is ott vannak, miért rontjuk el mégis?

Ez egy kicsit mélyebb munkát igényel, de az erőfeszítés mindenképpen megéri. A tudatalatti ilyenkor kicsit nehezebben megközelíthető, mintha ő is szégyenkezne, amiért még mindig hisz az ilyen régi történetekben! De emlékszünk? A tudatalattink úgy működik, mint egy 7 éves gyerek! Ő még komolyan veszi a szülői véleményt, akkor is, ha a tudatos énünk már rég túl van ezen. Hasonlóképpen élénken él az emlékezetében bármilyen régi esemény, amely mély érzelmeket váltott ki valamikor bennünk. Főként, ha ezek az érzelmek negatívak. Miért? Mert a tudatalattink mindent elkövet, hogy bennünket megvédjen. Ezért a negatív érzéseknek nagyobb figyelmet tulajdonít, hiszen mindenáron el szeretné kerülni, hogy ismét veszélynek tegyük ki magunkat. Nagy buzgóságában néha nem veszi észre, hogy pont a makacs magatartásával okoz nagyobb gondot. Az ő logikája azonban nem úgy működik, mint a tudatos énünk racionális gondolkodásmódja.

Ezért, mielőtt befolyásolni akarnánk a tudatalattinkat, szükség lesz egy kis elemző munkára! Meg kell tudnunk, honnan fúj a szél? Mi okozza a makacs ellenállást? Mi ellen védekezik? Mitől fél?

Sokat elárulhatnak az álmaink. Ha szeretnénk közelebb kerülni az igazsághoz, kezdjük el figyelni az álmainkat. Ha olyasmit álmodunk, ami erős érzelmeket vált ki belőlünk, ébredés után jegyezzük le! (Akár az edzésnaplóba is vezethetjük!) Egy idő után kirajzolódhat egy mintázat. Szintén érdemes odafigyelni arra, hogy relaxáció közben milyen képek ugranak be? Például az autogén tréning gyakorlása közben is felbukkanhatnak különböző testi érzetek vagy érdekes emlékek egy-egy testrészünkkel kapcsolatban. Mit jelenthetnek ezek?

Nézzünk egy konkrét példát: edzésen nagyszerűen sikerül minden, de versenyen valahogy nem tudjuk hozni a legjobbunkat. Az ilyen sportolókat nevezzük edzésmenőknek. A legtöbb esetben arról van szó, hogy a nagyobb tét, a versennyel szemben támasztott elvárások miatt megnő a szorongás. Egyes sportolókat ez kivételes eredményre sarkall, másoknál viszont a szorongás olyan szintet ér el, amely már inkább hátráltatja a teljesítményt, így az edzésmenőknek versenyeken nem sikerül a maximumot hozniuk. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy van-e olyan negatív élmény vagy esemény a múltban, amit a tudatalatti akkurátusan elrejtett, de ami az ilyen téthelyzetekben váratlanul előjön, anélkül, hogy felismernénk, mi az oka. Lehet ez egy gyerekkorban átélt versenyhelyzet, amiben alulmaradtunk, pedig nagyon szerettünk volna nyerni – ilyenek tipikusan a testvérek ellen vívott kis „háziversenyek” -, de lehet egy élesebb kritika is szülők vagy nagyszülők részéről, ami abban a pillanatban nagyon mélyen érintett. A tudatalatti elraktározza ezeket az érzelmeket, néha nem is egy, hanem több ilyen esetet „összeolvaszt”, és legközelebb csak azt vesszük észre, hogy ha újra versenyhelyzetben találjuk magunkat, indokolatlanul nagy szorongás lesz úrrá rajtunk. De nem kell mindig a gyerekkor kliséjéhez fordulni, felnőtt korban is meglepően gyakran keletkezhetnek ilyen negatív élmények, amelyek tudattalanul is befolyásolják a későbbi teljesítményünket. Például egy kiélezett versenyben elszenvedett vereség mélyen beírhatja magát a tudatalattiba, hogy a következő versenyeinket csöndesen szabotálja a háttérből. Általában azokról a vereségekről vagy kudarcélményekről van itt szó, amelyeket még nem tudtunk feldolgozni, vagy egyáltalán nem is fogadtunk el. Lehet, hogy a külvilág felé „racionalizáltuk” a jó kis „savanyú a szőlő” módszerrel, magunkkal szemben viszont nem mertük bevallani, hogy pont az a kudarc miért is érint ennyire mélyen.

Az álmokon kívül van még pár módszer, amivel kideríthetjük, mi is bújik meg a háttérben. Ezek közül egyik, amit magunk is elvégezhetünk külső segítség nélkül, az a szabad asszociáció. Ez annyiból áll, hogy szavakra vagy fél mondatokra kell azonnal reagálnunk az első szóval vagy gondolattal, ami eszünkbe jut. Fontos, hogy ne gondolkozzunk, hanem azonnal mondjuk ki, ami elsőre az eszünkbe jut. Az is lehet, hogy nem szó lesz, hanem egy kép – hiszen ha ténylegesen sikerül a tudatalattinkat aktiválni erre a feladatra, akkor ő könnyebben fejezi ki magát képekben vagy szimbólumokban, esetleg metaforákban. Mielőtt elkezdenénk ezt a feladatot, lazuljunk el, mélyüljünk el egy kicsit magunkban, üresítsük ki az agyunkat. Hallgassunk egy kis zenét. Itt van pár kulcs kifejezés:

Sport –

Edzés –

Csapat –

Sportoló –

Kihívás –

Nehézség –

Verseny –

Kudarc –

Féltékenység -

Győzelem –

Nem szeretem, ha -

Amikor versenyzem, néha attól félek –

A kudarc számomra –

Az idegesít a legjobban, ha –

Ez csak pár nagyon általános kijelentés volt, a legtöbb helyzetben ennél egy kicsit bonyolultabb és kifinomultabb kijelentésekre lesz szükségünk. A legjobb, ha nem mi írjuk össze őket, hanem egy barátunk, csapattársunk, vagy valaki, aki nagyon jól ismer, és a problémánkra is némileg rálátása van.

Eddig minden jó. Tegyük fel, hogy megvan a „bűnös” momentum. Kiderítettük, mi okozza a negatív érzéseket, az indokolatlanul magas szorongást, a leblokkolást. Ez ugyan már fél siker, néha már ettől is sokat javulhat a helyzet. De nem mindig. Néha igényel ez még egy kis utómunkát. Ebben általában egy sportpszichológus is könnyedén tud segíteni, de ha épp nem elérhető számunkra ez a megoldás, akkor is lehet egy és mást tenni. A negatív élmény feldolgozásában segít, ha kielemezzük a helyzetet, most már, hogy ismerjük a kiváltó okot. Meséljük el egy bizalmas barátunknak (vagy többnek), és térjünk ki részletesen az átélt negatív érzelmekre. Ne féljünk újra átélni őket! Néha a sebet újra fel kell nyitni ahhoz, hogy teljesen be tudjon gyógyulni. Ha nem akarjuk senkivel sem megosztani, akkor is van megoldás: írjuk le részletesen, minden kis árnyalatot precízen felidézve. Ha egy másik személy váltotta ki belőlünk a negatív érzéseket, írjunk egy levelet neki – természetesen nem kell elküldenünk. Csak fogalmazzuk meg a mondanivalónkat. Ez nagyon sokat segít!

Érzelmek

A tudatalatti a képeket és érzelmeket mindig erősen összekapcsolja. Ezért ha a fenti gondolatmenetet folytatjuk, és tovább szeretnénk dolgozni a problémánkon, fontos, hogy a kérdéses helyzettel kapcsolatos negatív érzelmi kapcsolatot megszakítsuk és helyettesítsük pozitív érzelmekkel. Amint már előbb is volt róla szó, a negatív érzelmeket nem jó elfojtani. Ilyenkor valamilyen más formában, máshol ismét felbukkanhatnak. Éljük meg őket, elemezzük ki, utána pedig lépjünk tovább és cseréljük le őket pozitív érzelmekre.

Egy kudarc után elég bosszantó lehet, ha valaki azt a tanácsolja: nézd a jó oldalát! Milyen jó oldalát??? Viccel? Pedig így van! Ezt viszont csak akkor tudjuk megtenni, ha érzelmileg már kissé eltávolodtunk az eseményektől. Aznap egy ilyen tanácsra ugrani tudnánk, de pár nap vagy hét után, ha feldolgoztuk a negatív érzelmeket, készen állunk majd tovább lépni. A legfontosabb ilyenkor, hogy kielemezzük a hibáinkat. Mit csináltunk rosszul? Mire nem figyeltünk? Mire nem voltunk felkészülve? Ha levontuk a tanulságokat, megtanultuk a leckét, akkor ideje a negatív érzelmeket is lecserélni pozitívakra.

Hogyan? A tudatalattinak azt kell mutatnunk, hogy mit akarunk, nem azt, amit el akarunk kerülni. Ezért minden este egy rövid relaxálás után idézzünk fel egy hasonló helyzetben átélt pozitív érzelmet. Ha például a kudarcélményünk abból fakadt, hogy egy versenyhelyzetben nem voltunk elég kemények, nem tudtunk elég erősen kitartani a döntő pillanatban, akkor ne ismételgessük ezt a képet magunkban. Cserében idézzünk fel egy helyzetet, amikor hasonló körülmények között sikeresebbek voltunk.  Ezt a képet hozzuk elő minden nap és azt szuggeráljuk magunknak, hogy ezt bármikor meg tudjuk ismételni. A negatív kép egy idő után elfakul, a pozitív kép pedig a sok ismétléstől felerősödik, kiszínesedik, kiélesedik. Vizualizáljuk magunkat ismételten a sikeres helyzetekben. A tudatalattinak az a fontos, hogy megerősödjön ez a kapcsolat a helyzet és a pozitív érzelmek között, valamint gyengüljön a kapcsolat a negatív érzelmekkel.

Vizualizáció

Hasonló stratégiát követhetünk, ha fontos céljaink vannak, és magunk mellé akarjuk állítani a tudatalatti erejét: képzeljük el a kívánt célt és társítsunk hozzá pozitív érzelmeket. Minél részletgazdagabban tudjuk vizualizálni a képet, annál hatékonyabb lesz a mentális kapcsolat. A tudatalatti ugyanis a képekre és az érzetekre (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, mozgásérzékelés) reagál a legjobban. Minél hatásosabban tudjuk vizualizálni a kívánt célt (magatartást, mozgást), annál jobban tud dolgozni vele a tudatalattink. Fogyókúránál például képzeljük el az egészséges ételeket nagyon élénken, színesen, idézzük fel a vonzó tulajdonságaikat – például vitamindús, rostos, friss -, majd gondoljunk valami pozitívra. Például arra, milyen jó lesz kisebb súllyal sportolni, milyen jól fogunk kinézni, ez milyen eredményekhez vezet majd. Utána képzeljük el a kerülendő ételeket. Emeljük ki a negatív jellemzőiket – például túl zsíros, megfekszi a gyomrunkat – és asszociáljunk hozzájuk negatív érzelmeket. Lássuk magunkat kívülről még néhány plusz kilóval, és éljük át a negatív következményeket. Majd ismét váltsunk vissza az egészséges élelmiszerekre és a pozitív képre, a pozitív érzelmekre. Ez olyan, mint Pavlov kutyája. Ha tartós eredményt szeretnénk, ismételgessük gyakran magunkban ezt a gyakorlatot.

Képek és szimbólumok

Akárcsak a gyerekek, a tudatalattink jobban szereti a képeket, mint a racionálisan megfogalmazott gondolatokat. Az emberi agy a vizuális csatornán jut a legtöbb információhoz, nem csoda, hogy kiélezett érzelmi helyzetekben is előszeretettel reagál erre a csatornára. Idézzük csak fel, mennyire erős érzelmeket tud kiváltani álom közben egy-egy kép! Mielőtt gyerekesnek vagy banálisnak tartanánk, próbáljuk ki ezeket a trükköket!

Itt van még egy pár példa:

Verseny vagy bármilyen megmérettetés előtt szeretnénk kizárni a zavaró tényezőket. Lehet, hogy idegesít a körülöttünk lévő zaj és nyüzsgés, a ránk irányuló túl nagy figyelem nem enged nyugodtan koncentrálni, vagy egyes személyek jelenléte bénítóan hat ránk. Ilyenkor képzeljük el, hogy egy üvegbúra van körülöttünk. Az üvegburának teljesen jó a hangszigetelése vagy akár mi is állíthatjuk egy gomb segítségével a hangerőt. Az üvegbura csak azt engedi át, amit mi szeretnénk, minden mást kirekeszt. Ez a mi saját területünk, a testünk meghosszabbítása, itt biztonságosan mozgunk, itt elemünkben vagyunk. Ahhoz, viszont, hogy a trükk jól működjön, kezdjük el gyakorolni először relaxált állapotban. Később „vigyük ki” az üvegburánkat és teszteljük edzésen, majd végül kisebb versenyeken. A sportágunk új technikai elemeit sem élesben, versenyen próbáljuk ki először, ugye?

Az időjárási körülmények néha megnehezíthetik a dolgunkat, például egy esős-sáros akadályversenyen a majomlétra szinten lehetetlen feladattá válhat akkor is, ha egyébként könnyedén menne. Nem csoda, ha egy ilyen rajt előtt önbeteljesítő jóslatként motoszkál a fejünkben, hogy a majomlétránál és a többi hasonló feladatnál aznap rontani fogunk. Innen pedig már csak egy lépés, hogy tényleg így is legyen. Itt ismét a képekkel tudjuk magunk mellé állítani a tudatalattinkat! Képzelhetjük azt, hogy a tenyerünkön nagyon erős ragasztó van, vagy robot kezeink vannak, amelyek bármilyen körülmények között biztonságosan megtartanak. Ha már majomlétráról van szó, miért ne játszatnánk el a gondolattal, hogy olyan erősek a karjaink, mint az őserdőben egyik fáról a másikra átlóduló főemlős társainké! Képzeljünk bármit, a lényeg, hogy kis vizualizációs gyakorlás után tényleg élesen elő tudjuk hívni magunkban a képet! Miért fog működni? Először is, mert gondolatban nem azt ismételgetjük, hogy „nem fog menni” , hanem feladatot adunk az agyunknak. Minél valóságosabbnak próbálja elképzelnie az adott képet, annál kevésbé fog a negatív dolgokon pörögni. Másodsorban: nem vagyunk benne biztosak, hogy nem fog sikerülni, csak tartunk ettől. A tudatalatti ide-oda billeg, hogy akkor most mi legyen, merre is vegye az irányt? Így hát adunk neki egy képet, amellyel meggyőzzük, hogy melyik lehetőség mellé tegye le a voksát: igenis higgyen abban, hogy meg tudja csinálni!

Nyitottság, paradigmaváltás

Hányszor jártunk úgy, hogy a tudatalattink próbált valamit üzenni nekünk, de mi nem voltunk nyitottak rá! Néha fordítva is működik a kapcsolat: ne mindig mi irányítsunk, néha hallgassuk meg, mint akar közölni velünk a tudatalattink! Azt már láttuk, hogy hosszú távon úgysem lehet ellene harcolni. Inkább találjuk ki, hogyan tudunk a közös célokért együttműködni vele!

Viszonylag sok sportoló kerül abba a helyzetbe, hogy időlegesen elveszíti a motivációját. Az edzések, de még a versenyek sem okoznak különösebb élvezetet. Minden feladat nehezére esik, egyre fáradtabb, fásultabb, a teljesítménye pedig az erőltetett edzések ellenére sem javul. Ilyenkor jönnek általában a sérülések is, amelyek aztán jó időre kényszerpihenőt parancsolnak. Nem figyeltünk, pedig egyértelmű volt az üzenet: elfáradtam, kérek egy kis pihenőt! Sokan sajnos abba a hibába esünk, hogy csak egy megoldás létezik számunkra, és azt erőltetjük akkor is, ha az nem vezet a kívánt eredményre.

Köszönet, hála

Sportolóként tudjuk, milyen fontos munkát végez nap mint nap a testünk. Legyünk hát hálásak neki, és köszönjük meg időnként az erőfeszítést, a kemény munkát, a sok szenvedést. Ez lehet egy realxáció közben elhangzó hálás köszönet, egy szimbolikus gesztus verseny után, amikor megveregetjük az izmainkat, de lehet egy kézzel foghatóbb aktus is, például pár nap pihenő, egy regeneráló wellness, vagy egyszerűen egy kellemesen eltöltött hétvége. Nem csak a testünk fogja ezt meghálálni, hanem a tudatalattink is! Neki is jól jön a pihenő, amikor kisség leengedheti védő pajzsát és élvezheti az időszakos nyugalmat.

Mikor tudjuk a legjobban befolyásolni a tudatalattinkat?

Amikor nem azonnali hatást akarunk – például vészhelyzetben egy verseny előtt - a tudatalattival való kapcsolatot a legkönnyebben egy ellazult, nyugodt lelkiállapotban tudjuk felvenni. Tökéletesen alkalmas erre bármilyen meditáció, relaxáció vagy az autogén tréning által megteremtett módosult tudatállapot, de ezt egész egyszerűen elérhetjük úgy is, hogy egy nyugodt helyen lecsukjuk a szemünket és kellemes zenét hallgatunk. Ilyenkor a tudatos agyi aktivitás kissé elcsitul, az agyhullámaink lelassulnak, (a béta hullámok helyét átveszik a mély alfa vagy a théta hullámok), a testünk, a gondolataink és az érzelmeink között egy harmonikus állapot jön létre.

A legalkalmasabb időszak épp ezért pont az elalvás előtti vagy az ébredés utáni pár perc. Ilyenkor amúgy is természetesen ellazult elmeállapotban vagyunk, agyunk lassabb hullámhosszokon működik, nyitottabbak és befogadóbbak vagyunk az önszuggesztiókra.

Kézenfekvő, nem? Ha verseny előtt fél órával a gyomrunk már az izgalomtól le és fel liftezik, izzad a tenyerünk, és kapkodjuk a levegőt, szinte esélytelen kiépíteni a kommunikációs csatornát  a tudatalattinkkal. Ilyenkor már nem használ a logika, a rábeszélés, egyszerűen „süket fülekre lelünk”. Ilyenkor hiába mondogatjuk, hogy „felkészültem, rendben lesz minden”.  Ha elég lenne ilyenkor ennyit mondani, nem lennének sportpszichológusok.

A tudatalattit akkor jó megkörnyékezni, amikor ő is nyitott erre. Ha a szorongás már magas fokra hágott, ne ilyenkor kezdjünk el a munkát a tudatalattival. Az előre begyakorolt trükköket viszont bármikor alkalmazhatjuk: például légzéstechnikát, vagy begyakorolt relaxációs feladatokat.