Balogh Ottó úgy kezdett Alaszkában kutyaszános versenyeken indulni, hogy semmilyen tapasztalata nem volt ebben a sportágban, sőt, semmilyen más sportágban sem versenyzett addig.  Nem volt tenyésztő, sőt, kutyája sem volt. Nem bírta a hideget, a perifériás vérkeringése (európai!) átlagon aluli, pár éve gerincsérvvel küszködött, és mindkét térdére sérült, a futás sem igazán megy neki. Ennek ellenére egy szezon alatt sikerült felkészülnie és kvalifikálnia az Iditarod-ra, melyet „a világ legkeményebb versenyének” is neveznek. Ezekről a hosszú távú kutyaszánhúzó versenyekről tudni kell, hogy 30,-40 fokban, szélben, hóviharban, nehéz terepen, befagyott tavakon, jégen, vadállatok támadásainak kitéve kell megtenni a több száz mérföldes távokat.  Plusz nehézség, hogy a versenyek alatt az ember alig alszik többet napi 1-2 óránál. Ehhez jön az összes többi feladat: szánvezetés, tájékozódás, kutyagondozás… Abszolút kezdőként ez Ottónak sikerült, ami hihetetlenül nagy eredmény. Hogyan? Saját bevallása szerint nem a fizikai felkészültségével.

Ha valamiben Ottó erős, akkor az a céltudatossága, az elszántsága és a kitartása. Már az első edzéseken iszonyúan szenvedett, de esze ágába sem volt visszafordulni, meghátrálni. „Az út az, ami” („The trail is, what it is”) – tanulta a mentor-edzőjétől, Dallas Seavey-től, aki már négyszeres Iditarod nyertes.  És ő végigment rajta. Egy szezon alatt beletanult a kutyaszánozásba és teljesítette az összes kvalifikációs versenyt az Iditarodra. 

Tapasztalatairól három könyvet is írt, amely szerintem minden sportoló számára alap olvasmány: hogyan lehet valaki szinte semmilyen tapasztalattal rövid idő alatt egy extrém sportban sikeres versenyző? Itt a tökéletes példa arra, hogyan írja felül a mentális keménység a fizikai képességekben rejlő gyengeségeket! Hogyan győz a szív és az elme a test felett! Ráadásul Ottó olyan magával ragadó stílusban ír, hogy a könyveit le sem lehet tenni, elejétől a végéig izgalmas olvasmányok.

Itt egy pár részlet Ottó „Orrvérzésig kutyaszán” könyvéből:

Mi motiválhat egy európai, kényelmes életet élő sikeres üzletembert, hogy ilyen fizikai és lelki tortúráknak tegye ki magát? Itt egy részlet Ottó könyvéből:

„3 ok, hogy miért akarja valaki végig kutyaszánozni Belső-Alaszkát, miközben évek óta nem tud futni, gerincsérve volt, bal, majd jobb térdprobléma korlátozza, és a perifériás vérkeringése is halvány. Semmi baja, csak a nyaka véres.

Nem voltam soha élsportoló, versenysportoló, de még igazolt sportoló sem… Az elmúlt 3 évben a sportolásom 80%-a gyógytorna volt, amit a nyugdíjasok is szinkronban tudtak volna velem csinálni. Még pár nap, és irány Alaszka”.

Csak a legkülső rétegét látom annak, hogy mi vár. Hogy sikerülni fog-e? És ha igen, milyen áron? …. Miért megyek mégis? (Eltekintek a közhellyé vált „mert ott van”–tól, bár lehet, hogy ennél a mondatnál már sosem férkőzik közelebb kimondott szó e kérdéshez)

1. Mert hiszem azt, hogy nem a körülményeink határozzák meg azt, hogy mit kezdünk az életünkkel, hanem a vágyaink.

….Hiszem azt, hogy a példa ragadós, és van értelme minden lépésnek, mi a jó irányba visz  - mert valakinek fordulópontot jelenthet majd. Bízom benne, hogy akkor is hiszem, hogy minden lépés megéri, amikor 100 km-es körzetben nem lesz emberi lény, amikor olyan állatok között suhan a szán, akik nem láttak még embert – akkor is erős lesz bennem ez a gondolat.

2. Találkozás valami Nagyobbal

Aki ilyen helyre megy, nem tudja (és nem is akarja ) elkerülni … a találkozást … Mivel is? Valami Ősivel… Valami Nagyobbal… A Természettel… Valami Vad, nyugodt Férfiassággal, ami olyan fehér holló a társadalmunkban már.

Mindez igazából bennünk van, mélyen. Mint egy gémeskút  - a merítőrúd alján a  vödör. Csak már sokszor nem merítjük elég mélyre, és már nem érjük el vele a vizet.

Mert a kút élete a merés. Ha nem merjük, nem több marad meg a vízből, hanem kiszikkad. Így puhulunk el, idegenedünk el a társadalomban – saját magunktól!

Én a merítőrudat, mely véges, és már nem éri el jól a vizet, hosszú láncra cserélem.

3. Mert hiszek a „mindig tovább” elvében

Sosem megelégedni azzal, ami van. Hálásnak lenni – de nem megelégedni, tovább menni. Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket – ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok! – közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza.

Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sosem jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább. „Aki az Iditarod utolsó 100-200 mérföldjén nem hallucinál – a hidegtől, a fáradtságtól, a nemalvástól -, az nem si versenyzett. Kíváncsi vagyok.

Így Szilágyi Domonkos: „kérj hát (…) oly borzasztó kiváncsiságot, mint azé, aki a halálba készül.”

Én nem a halálba készülök. Sőt. Az Életre készülök.”

A kutyaszánversenyzés közben nem csak magadról tanulsz. A kutyákkal csapatként kell együttműködni, vezetni kell őket, de ápolni, gondoskodni is róluk. Csapatszellem, vezetői képességek, empátia. Férfi és női szerepek. Egyensúly. Viszont a kutyáktól is sok mindent lehet tanulni, akinek van erre szeme és elég nyitott.  Ismét idézek Ottó könyvéből:

„Négy dolog, amit a szánhúzó kutyáktól tanulhatunk

1. Élj a jelenben

A huskyk elképesztő, hogy mennyire a jelenben élnek és mennyire élvezik azt, bármit dobjon is a gép. Szánt húzni kell? Üvöltenek a lelkesedéstől. Jön az étel?  Ficánkolva várják! Alvásidő van?  Másodperceken belül alszanak. Sosem lennének máshol, máskor… (Patronnal ez újabb dimenzióval gazdagodik. Ő azt is bármikor szívesen bevállalja. Sőt bárkivel. Nem sem számít.)

2. Előre irányultság:

A szánhúzó kutyáknak egy irány létezik: előre! Sose gondolhatják meg magukat, és mondjuk fordulhatnak meg egy ösvényen. Nekem főleg a Rosebundon vagy az Eagle Summiton esett volna ez rosszul, amikor 45 fokos emelkedőn húztuk/toltuk fel a szánt a tetőre több száz méteren keresztül. Ha akkor a vége előtt megfordulnak…mert lefelé könnyebb...

De ők nem a könnyebb utat választják, hanem az előrét, bármilyen is . Nem ragadnak le a múltban, nem vájkálnak benne, siránkozva, sebeket nyalogatva. Fájdalom, trauma, sokk – minden, ami történt, már csak volt, a trail következő métere érdekesebb.

3. Futni és húzni

A szánhúzó kutyák nem futni szeretnek. Nem húzni szeretnek. Hanem futni ÉS húzni.

Ha a futás az élvezet oldala, a húzás pedig az élet hasznos oldala, hát ők megtalálták az egyensúlyt. A vagy-vagy helyett az is-is-t.

Mi, emberek cseberből vederbe esünk, néha agyondolgozzuk magunkat, egészen a kiégésig, aztán pedig túlpihenjük: a tunyulásig. Az élet egy gulyásleves, az lesz díjnyertes, aki megtalálja az arányokat. Precízen, művészien.

4. Mindent beleadnak a közös küldetésbe

Igen, a kutyák szeretnek futni és húzni, de van, amikor ők is elfáradnak. Van, amikor ilyenkor is továbbmennek, nem kedvtelésből, hanem a falkavezérnek akarnak megfelelni, elfogadják, hogy ő tudja a küldetést, és követik, eleget akarnak tenni annak, mit kér.

Az Iditarod 1688 km hosszú verseny, és az utolsó 2 szakasza (White Mountain – Safety – Nome )a legtöbb hajtó (musher) egyben teszi meg, egy rövid pihenővel. Ez a cirka 115 km az átlagnál hosszabb menet, és ugye, már 1550 km-el a lábakban.

De a kutyák megteszik, hacsak a hajtó nem facsarta ki a végletekig a tartalékokat. Sok híres történet van a legkiválóbb musherekkel: DeeDee Jonrowe, Jeff King, Brent Sass kutyái mindössze néhány kilométerrel a céltól értek el a teljesítőképességük határát, és leálltak.

De ez a néhány példa elenyésző ahhoz a több száz, több ezer példához képest, amikor ilyen fáradtan, ilyen hosszú út után is a kutyák végrehajtják a küldetést. Igazi csapatjátékosok, a hajtónak meg kell éreznie velük az egységet, mert a kutyák így is, úgy is érzik. A közös aurában futnak.”

Végül itt egy villáminterjú Ottóval. A felkészülés és a versenyzés mentális oldaláról faggattam:

Ottó sikeres bestseller író, az üzleti tapasztalatairól nem csak könyveket írt, hanem motivációs  előadásokat is tart. A kutyaszánozással kapcsolatosan idén jelent meg három új könyve:

Balogh Ottó: Orrvérzésig kutyaszán! AcadeMe Publishing, 2017.

Balogh Ottó: Alfavezér. AcadeMe Publishing, 2017.

Balogh Ottó: Az Élet egy Expedíció. AcadeMe Publishing, 2017.

Még többet a szerzőről a http://iditarod.hu/  honlapon olvashattok.