2017. feb 17.

Milyen a mentálisan kemény személyiség?

írta: sportpsycho
Milyen a mentálisan kemény személyiség?

2017.02.17.

Ki ne szeretne mentálisan erős lenni? Jobban kontrollálni az életét, ügyesebben uralkodni az érzelmei felett, magabiztosabban lavírozni a mindennapi kihívások között és mindeközben laza és jókedvű maradni?

joe-russo-iron-man-robert-downey-jr.jpg

Amy Morin szociális munkás és pszichoterapeuta tollából 2013-ban megjelent egy cikk „13 dolog amit a mentálisan kemény emberek elkerülnek” címmel, mely nem véletlenül örült nagy népszerűségnek. A cikket - amely később könyv formájában is megjelent (magyar fordításban nálunk is kapható) - több millióan olvasták. Hasonló eszmefuttatások a sportolók személyiségével kapcsolatban is születtek, illetve sok üzleti sikerkalauz típusú publikáció is megjelent a témában. Egyesek komolyabbak, mások bulvárosabbak. A „mentálisan kemény” személyiséget azonban a sportpszichológia közelítette meg eddig a leghitelesebben – ami korántsem jelenti azt, hogy a sportolókon kívül, a mindennapi életben nem profitálhatunk ezekből a tanulmányokból.

Milyen is tehát a „mentálisan kemény” személyiség?  Itt egy kis összefoglaló.

Azt azonban előrebocsátom, hogy az alábbi listában - talán a profi sportolókon és a munkájukat a legkiválóbban végzőkön kívül - nem sokan vizsgáznak jelesre. A megoszlás - a Gauss görbének megfelelően – a skála közepe fele tendál. Ne áltassuk magunkat! Végezzünk egy kis őszinte önértékelést!

rio-olympic-swimming-world-records-for-hosszu-hun-and-australia-fina.jpg

 

1. Nyugodtak maradnak nyomás alatt is. Csak azt az egészséges izgalmat élik meg, ami egy verseny előtt, nyilvános szerepléskor vagy bármilyen más téthelyzetben szükséges a jó teljesítményhez. Megtanulták kizárni azokat az érzelmeket, amelyek elterelnék a figyelmüket a feladatról. Nem aggódnak azokon a dolgokon, amelyeken nem lehet változtatni. Törekszenek hideg fejjel, higgadtan teljesíteni a legnagyobb megmérettetéseken is.

2. Magabiztosak.Egy egészséges önértékelésből fakadó önbizalommal rendelkeznek, amelynek az alapja az elvégzett munka, az alapos felkészülés. Nem hagyják magukat az ellenfelek által elbizonytalanítani. E mellett ismerik a határaikat, tisztában vannak a gyengeségeikkel, de ezekre nem hátráltató tényezőként, hanem fejlődési lehetőségként tekintenek.

3. Céltudatosak. Tudják mit akarnak, és bár magasra teszik a lécet, nem félnek a kemény munkától, nehézségektől. Kitartóan követik céljaikat, nem hagyják magukat lebeszélni, befolyásolni. Az átmeneti akadályok, visszalépések – ha ideiglenesen ki is billenthetik az egyensúlyukból, - idővel csak még elszántabbakká teszik őket.

apollo_cread.jpg

4. Fel tudnak állni, ha padlóra kerültek. Tisztában vannak azzal, hogy egy-egy rossz eredmény, csalódás elkerülhetetlen. Megélik az érzelmeiket, de a kudarcot átmenetinek tekintik, amelyből ha levonták a tanulságokat, továbblépnek. Nem félnek a változástól. Nyitottak, mindig készek valami újat tanulni.

5. Pozitívan gondolkodnak. Az akadályokat kihívásnak tekintik. Bíznak abban, hogy bármilyen nehézség kellő erőfeszítéssel megoldható. Realistán optimisták. A múlt hibáiból tanulnak, de előre néznek, a jövőre koncentrálnak.

6. Kiválóan tudnak koncentrálni. El tudnak vonatkoztatni a zavaró tényezőktől, ki tudják zárni a külvilágot és csak az elvégzendő feladatra koncentrálnak. Csőlátásra tudnak váltani a kiélezett helyzetekben. „Zónába kerülnek”, ahol a fókusz és nehézségek ellenére élvezik azt, amit csinálnak.

bolt_concentrating.jpg

7. Fegyelmezettek. Alaposan megszervezik és beosztják az idejüket, prioritásokat követnek, betartják a saját maguk által felállított szabályokat. Szorgalmasan és kitartóan végzik a feladatokat. Egészséges szokásokat alakítanak ki, odafigyelnek a regenerálódásra, pihenésre is (főként a sportolók). Tisztában vannak azzal, hogy a kiváló teljesítmény lemondásokkal jár.

8. Türelmesek. Hosszú távra terveznek, ezért el tudják fogadni, hogy az eredmények nem azonnal jönnek. Nem hagyják magukat elbizonytalanodni, képesek elviselni az evvel járó frusztrációt. Lehajtott fejjel dolgoznak addig, amíg sikerül fejlődést elérni.

És teszem én még hozzá: bár fontosak számukra a célok, az oda vezető utat is kellőképpen élvezik! Nincs is jobb érzés a kemény munka vagy edzés után a barátokkal, családdal lazítani! Carpe diem!

Szólj hozzá

önértékelés koncentráció kitartás türelem magabiztosság fegyelem pozitívgondolkodás carpediem rugalmasság céltudatosság mentáliserősség mentáliskeménység sportpszicholóhia érzelmikontroll Amy Morin