mentális tréning

Mi a mentális tréning?

2017. január 31. - sportpsycho

André Agassi a 869 megnyert meccse közül saját elmondása szerint  („Open” egyik legjobb önéletrajzi regény, amit olvastam!) sokat a délutáni zuhany alatt nyert meg. Stratégia, taktika, mentális felkészülés…. Michael Phelps – az úszás mellett -  még egy dologban nagyon jó: a vizualizációban. Ezért, amikor egy olimpiai döntőben úgy megtelik a szemüvege vízzel, hogy a medence végét jelző falat sem látja, nem lepődik meg, nem esik kétségbe. Ezt már elképzelte, megélte. Mint azt is, ahogy egy utolsó karcsapással lehagyja ellenfelét a hajrában. Mindent elképzel, mindent megél.  A teste tudja mint kell csinálnia, mert az elméje ezt már előre beprogramozta. Pelé mindenkinél korábban érkezett meccsek előtt az öltözőbe, ahol egy félreeső zugban visszajátszotta gondolatban „élete filmjét”. Szerinte a legfontosabb, hogy a vizualizáció érzelmekkel társuljon. Miért csinálom? Miért fontos ez nekem? Miért szeretem? Miért ez az életem?

A mentális erő nem misztikus és nem is velünk született képesség. Ugyanúgy kell edzenünk, mint a fizikai erőnket. Keményen, kitartóan, elszántan.  Fókuszálunk. Bízunk magunkban. Nem érdekelnek a múltbeli kudarcok. Ezek csak lépcsőfokok, amelyekről feljebb és feljebb lépünk. Motiváció, hogy jobbak legyünk. Nem érdekel mások véleménye. Tisztán látjuk, hová akarunk elérni. Nem félünk az újtól, a változástól, a kihívásoktól. Nem kíméljük, és nem sajnáljuk magunkat. Kockáztatunk, ha kell. És mindvégig bízunk a sikerben.

„…Ember küzdj és bízva bízzál!” (Madách: Az ember tragédiája)

Mire gondolok, amikor mentális tréningről beszélek? (na ez úgy hangzik, mint a Murakami Haruki "Miről beszélek, amikor futásról beszélek" könyvének címe - amit mellesleg ajánlok elolvasásra, bár nem mindenkinek jön be a japán író stílusa)

Kedvcsinálóként:

  • fejben keményen!
  • a célok kitűzésének művészete
  • akaraterő -  semmi misztika, ez is tanulható
  • önbizalom - csak elő kell ásni és mindennap ápolni!
  • időbeosztás - még nekem is sikerülhet!
  • fegyelem - eddig ellenség - most most már a barátom!
  • motivációs tippek - saját videó, motivációs tábla, motivációs kártya, ésatöbbi
  • rugalmasság - az alap!
  • meg lehet zabolázni az érzelmeket? - érzelmi kontroll
  • lehet pórázon vezetni a gondolatokat? - gondolat kontroll
  • vizualizálni a versenyt
  • pozitív gondolkodás

A bejegyzés trackback címe:

http://mentaltraining.blog.hu/api/trackback/id/tr6212170842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.